Elemző: nincs ingyenpénz a politikában, még a Márki-Zay-féle dollárbaloldalnak sem

Deák Dániel szerint aki a pénzt adja, az el is vár cserébe valamit. Az elemző szerint a Márki-Zay-féle baloldal civilnek nevezett konzultációja és országos médiahálózat-építése mögött is külföldi források, amerikai dollármilliók rejtőzhetnek.
Nincs ingyen pénz a politikában sem, még a baloldalnak sem – erre mutatott rá az M1-nek nyilatkozó szakértő a guruló dollárok kapcsán. Deák Dániel szerint aki a pénzt adja, az el is vár cserébe valamit. Az elemző továbbá úgy vélekedett: ezért indíthatott a baloldal civilnek nevezett konzultációt, amivel próbálják elvonni a figyelmet a kormány Nemzeti Konzultációjáról. Igaz, nem sok sikerrel – számoltak be róla az M1 Híradóban.
Mind az ellenzék vezető erejénél, a DK-nál, mind pedig a baloldal bukott miniszterelnök-jelölt ernyőszervezeténél, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál indított országos kezdeményezésnél, a pénzgyűjtésen kívül adatgyűjtésre is sor kerülhet – mondta az M1-en Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a Gyurcsány-párti rezsimentő alap, illetve az MMM-es Civil Nemzeti Konzultáció beindítása mögött is azok a külföldi dollármilliók állhatnak, amiről korábban maga Márki-Zay Péter is beszélt.
Mint ismert, Márki-Zay Péter mozgalma, az MMM a kampányidőszak alatt az Egyesült Államokban alapított Action For Democracy nevű NGO-tól 1,8 milliárd forintot kapott, amit itthon politikai célokra fordítottak. A támogatásokról a hódmezővásárhelyi polgármester korábban azt is elismerte: az összegből többek között tüntetések finanszírozására is futotta. Az Origo a hétvégén újabb részleteket is feltárt a külföldről érkező támogatások hátteréről. A portál szerint ugyanis Márki-Zay Péter országos sajtóhálózat kialakításával próbálkozik. Ennek pénzügyi hátterét pedig ugyancsak az Amerikából érkező dollárokból pénzelhetik.

A lap azt írta, hogy a baloldalhoz köthető frisshirek.hu kiadójának – az idei választások előtt egy hónappal alapított Genesis Médiacsoport Kft.-nek – a tulajdonosa, Föőr Gábor ugyanis egyértelműen Márki-Zay Péterhez kötődik. A portál lapigazgatója tavaly a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként indult az ellenzéki előválasztáson, és 2021 szeptemberében Márki-Zay maga ment el Zalaegerszegre, hogy személyes jelenlétével is támogassa a Frisshírek tulajának kampányát. Az Origo szerint Föőr Gábor portálja igen aktív a közösségi médiában. A helyi témákra fókuszáló modellje pedig erősen emlékeztet a DK-hoz közeli baloldali álhírportál, az Ezalényeg.hu-ra.
Mint a Promenad24 hozzátette, az ügyben rendkívül pikáns, hogy a frisshírek.hu impresszuma szerint a Csongrád-Csanád megyei tudósítójuk, szerkesztőjük nem más, mint az adófizetők súlyos tízmillióiból fenntartott hódmezővásárhelyi önkormányzati propagandamédia egyik munkatársa, egyben a Makói Csípős című ellenzéki lap felelős kiadó-főszerkesztője, Bottyán Róbert. A jelek szerint tehát igencsak összeérnek a szálak, illetve összefolynak a források abban a bizonyos Márki-Zay-féle “kádban”, ami további kérdéseket vet föl…
Az Origo arra is emlékeztet, Gyurcsányék online kampányait már a 2019-es önkormányzati választások előtt segítette Bajnai Gordon DatAdatos csapata, így az is könnyen elképzelhető, hogy a volt baloldali kormányfő által támogatott Márki-Zay Péter is kapott segítséget – és akár anyagi támogatást is –, hogy felépítse online médiabirodalmát.
Ingyen pénzt senki nem ad, még a baloldalnak sem. Aki pedig ilyen forrásokhoz jut, attól a finanszírozó elvárhatja, hogy azt tegye, amit megkövetelnek tőle. Deák Dániel szerint az egyik ilyen függőségi helyzet lehet többek között a szankciók baloldal általi támogatása. „Ilyen típusú politikában érhetjük tetten azt, hogy ilyenkor felmerül, hogy valamit elvárnak ezek a külföldi megrendelők, akik fizetik ezeket a csekket, számlákat, akár egy nemzeti konzultóra hajazó konzultációnál, vagy például amikor a Márki-Zay Péter is elmondta, hogy a kampányban rengeteg mindent ezekből a forrásokból finanszíroztak” – fogalmazott Deák Dániel.
De nem ez az egyetlen tisztázatlan finanszírozású projekt jelenleg Márki-Zay Péter körül. A minap az Origónak nyilatkozva ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője felhívta rá a figyelmet: nem zárható ki teljes mértékben, hogy a guruló dollárok áramlása a baloldalra nem fejeződött be, erre utalhat az ellenzéki mozgalom újabb nagyívű figyelemfelhívó kísérlete, a Civil Nemzeti Konzultáció is – összegez az ügyben a Hirado.hu.
A Promenad24 folyamatosan beszámol róla, hetek óta dagad a vásárhelyi polgármester kampányfinanszírozási botránya. Megírtuk, mára egyértelmű: az USA-ból Márki-Zay Péterékhez összesen közel 2 milliárd forintnyi adomány érkezett a kampány során. Sajtóhírek, illetve elemzések szerint az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltjének kampányát amerikai, a titkosszolgálatokhoz, illetve az ország és a régió ellen nyílt befolyásolási kísérleteket folytató Soros-szervezetekhez kötődő támogatók finanszírozták, ami politikai, jogi, de akár nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, hiszen a jelek szerint bizonyos globalista körök akartak beavatkozni a magyar választásba. Az ügyben sikkasztás és pénzmosás gyanújával kezdett nyomozásba a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pedig titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el. Bohár Dániel döbbenetes tényfeltáró videóban követte végig az amerikai dollármilliók útját Soros Györgytől kezdve Korányi Dávidon át Márki-Zay Péterig és az ellenzéki pártokig, s mutatta be a rendszerváltás óta eltelt időszak legdurvább politikai botrányát, legsúlyosabb külföldi beavatkozási kísérletét. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász pedig kijelentette: a Márki-Zay-féle dollárbaloldal külföldi támogatásának ügyében súlyosabb gyanú kapcsán büntetőjogi eljárások indulhatnak, a legsúlyosabb esetben pedig akár nemzetbiztonsági vonalon az állam elleni bűncselekmények miatt is vizsgálódhatnak a hatóságok.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Címkék:
Márki-Zay Péter ellenzék baloldal balliberális választás 2022 kampány országgyűlés miniszterelnök-jelölt Amerika MMM parlament Mindenki Magyarországa Mozgalom dollárbaloldal külföldi támogatás külföldi finanszírozás külföldi kampánypénz Action for Democracy karácsony gergely kampányfinanszírozás titkosszolgálat Bajnai Gordon kampánypénz DatAdat kampánytámogatás nemzetbiztonsági bizottság Korányi Dávid nemzetbiztonság hazaárulás média Deák Dániel Ifj. Lomnici Zoltán Alkotmányvédelmi Hivatal civil nemzeti konzultáció