Lázár János: nincs különbség Kádár János árulása és az amerikai dollárok milliárdjaiból működő ellenzéki hazaárulás között

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett szombaton a makói önkormányzat. A Csanád vezér téri kopjafáknál Lázár János országgyűlési képviselő, építési és beruházási miniszter mondott beszédet. Alább Lázár János teljes beszédét elolvashatják!

Tisztelt Emlékező Makóiak!

Ma főhajtással élünk azok előtt az 56-os hősök előtt, akik itt, Makó városában is 1956 őszén megmutatták, milyen a szabadság, milyen a hazafiasság. De 2022. október 23-ra készülve talán a legfontosabb kérdés az az immáron sokszor, unásig és üresen csépelgetett szófordulat, hogy vajon ebben az esztendőben, ennyi évtizeddel a történelmi események, a szabadságharc és a forradalom kirobbanása után, a mai kor magyarjainak mit üzenhet az ünnep, és miért fontos a megemlékezés.

Kedves makói barátaim, ritkán van alkalom arra – ezt a történettudomány kizárja –, hogy feltegyük a kérdést: mi lett volna, ha? Mi lett volna 1956 őszén, ha a forradalom nem csupán néhány napig vagy egy hétig győzedelmeskedik? Mi lett volna 1956 őszén, ha nem vonulnak be az oroszok újra, és nem szállják meg Magyarországot? Mi lett volna 1956 őszén, ha az amerikaiak nem árulják el Európát ismét, és mondjuk Budapestet választják Szuez helyett? Mi lett volna, ha 1956 őszén egy honfitársunk, Kádár János nem árulja el Magyarországot? A válasz erre a kérdésre, és talán ez ma mindenki számára világos és egyértelmű, egy ország neve: Ausztria. Hiszen 1955-ben Ausztriából kivonultak az oroszok, és lehetővé tették, hogy Ausztria és az osztrákok szabadon fejlődhessenek.

Ha arra gondolok, hogy mi magyarok az elmúlt 150 esztendőben mikor voltunk arra képesek, hogy az általunk vágyott, több száz éve követni akart Nyugat-Európát életszínvonalban utolérjük, akkor két olyan pillanat volt, amikor az osztrákok hátát megláthattuk, és akár meg is érinthettük: az első világháborút megelőző néhány esztendőben és a második világháború közeledtével, 1937-ben érte el az egy főre eső magyar GDP, az osztrák egy főre eső GDP-t. Ha a fölzárkózás, ha a szabadság, egyenlőség, testvériség, ha a szabad világ, ha a jogállamiság és a demokrácia fokmérője ma egy hétköznapi ember számára Ausztria, akkor ha 1956-ban nincs megszállás, és nincs hazaárulás, ma ugyanott tartanánk, ahol osztrák szomszédaink. Talán ma egy középiskolás és egy makói polgár számára ezért olyan fontos, hogy emlékezzen 1956-ra. Hogy meglássa benne az elszalasztott lehetőséget, és megértse azt, mennyire fontos minden egyes ember személyes felelőssége.

Mondom ezt azért, mert a megszállásnak és a hazaárulásnak láthatóan századoktól függetlenül minden korban, minden egyes ember életében megvan a maga jelentősége. Gondoljunk csak bele, hogy 1944 és 1956 után ma egy olyan világban élünk, ahol megszállnak egy szomszédos országot. Ahol újra és újra, évszázadról évszázadra, évtizedről évtizedre a világ nagyhatalmai, vagy pénzügyileg, gazdaságilag, vagy fizikai valójában is meg akarják szállni a kisebbeket, és maguk alá akarják gyűrni a gyöngébbet. Ezért gondolom azt kedves makói honfitársaim, hogy ma, 1956-ra emlékezve az első gondolat, amit hangsúlyoznunk kell, hogy mindannyian pártállástól függetlenül, minden magyar embernek kötelessége elutasítani mindenféle megszállást, a közelünkben és a távolunkban egyaránt.

A második dolog talán még ennél is fontosabb. Ha itt a makói városi képviselő-testület, vagy Makó város polgárai, vagy Makó bármely közéleti szereplője meg akarja fogalmazni, mi is lehet a 21. században egy a városát, hazáját szolgálni akaró közéleti ember, egy politikus, a polisz ügyeivel foglalkozó honfitársunk legfontosabb küldetése és felelőssége, egész biztos vagyok benne, hogy abban pártállástól függetlenül egyetérthetünk, hogy a 21. században – csakúgy, mint a 20.-ban, a 19.-ben, vagy akár az elmúlt 1000 esztendőben – nekünk, magyaroknak a legfontosabb ennek az országnak a függetlensége, ennek az országnak az önállósága, az önrendelkezés joga. Hogy szabadon, magunk dönthessük el, mit teszünk az életünkkel, és milyen irányba tereljük hazánk sorsát. Hogy ezt senki, semmilyen formában, se gazdasági, se katonai megszállással ne legyen képes befolyásolni.

Ehhez azonban olyan politikusokra, olyan közéleti szereplőkre, olyan képviselő-testületi tagokra, olyan polgármesterekre és az ország élére olyan vezetőkre van szükség, akik a legfontosabbnak a nemzeti szuverenitás, a nemzeti önrendelkezés, a nemzeti függetlenség ügyét gondolják és tartják.

Ha Kádár János 1956-ban nem árulja el Magyarországot, más lett volna a világ. Nem végeznek ki százakat, nem vetnek börtönbe tízezreket, nem kényszerítenek az ország elhagyására több százezer magyar honfitársunkat, és nem nyomorítja, nem pusztítja el a lelkünket, és nem visz szenvedésbe bennünket az elmúlt 50-70 esztendő. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy ma minden honfitársunk lássa, értse, kik azok, akik a haza ügyét szolgálják, és kik azok, akik akár keleti vagy nyugati megrendelésre, akár amerikai pénzből, készek és képesek feláldozni ennek az országnak az ügyét.

A makói választópolgárok, akik rám szavaztak idén áprilisban, és akik támogattak az elmúlt években, akikkel közösen dolgozom a következő évtizedben, bizton számíthatnak arra, hogy én mindig azt az utat fogom követni, amelyben a legfontosabb ennek az országnak az önrendelkezése és szuverenitása. És ki kell vessük magunkból azokat a politikustársaimat, akik elárulják ennek az országnak az ügyét. Mert kedves barátaim, 2022-ben nincs különbség Kádár János árulása és az amerikai dollárok milliárdjaiból működő ellenzéki hazaárulás között. Ugyanarról a tőről fakad. Mert a hazaárulás az hazaárulás, 1956-ban és 2022-ben is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.