A hegesztő az egyik legnépszerűbb a Kalmárban, de minden szakma iránt nagy az érdeklődés

Nyílt nap keretén belül ismerhették meg a középfokú tanulmányok előtt állók a képzéseket a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskolában szerdán.
Tóthné Rozsos Katalin, a Kalmár Iskola szakmai igazgatóhelyettese elmondta, ma nemcsak a jövőre indítani tervezett képzésekről de a ráépülésekről is kapnak tájékoztatást a diákok, illetve a felnőttoktatásról is hasznos ismereteket szerezhetnek a résztvevők.

Mint ismertette, a Kalmárban a gépjármű mechatronikus, a hegesztő, a villanyszerelő, a kőműves és a mechatronikus képzést is választhatják a fiatalok.
A választott képzésre a megfelelő, hozzá tartozó kóddal kell majd beadni a jelentkezési lapot, jelentkezési határidőhöz kötve, a felnőttoktatásnál azonban más a helyzet, ide szinte folyamatosan várják a jelentkezéseket és amint összegyűlik egy bizonyos létszám, már indítják is azokat.

A szakmai igazgatóhelyettes még kiemelte, egyre népszerűbb minden szakma, visszakapta úgymond a rangját, nagyon nagy az érdeklődés mindegyik iránt, de az egyik legközkedveltebb továbbra is a hegesztő.

Az iskolában legközelebb november 11-én lesz nyílt nap.



Ma a Corvin Iskolában is nyílt nappal várták a diákokat, erről szóló tudósításunkat IDE kattintva olvashatják.