Szenti Tibor néprajzkutató az idei aszályról: a csatornákat rendbe kell hozni!

A neves néprajzkutató az elmúlt időszak hatalmas mértékű aszályával kapcsolatban azt mondta, hasonló már máskor is előfordult, de a jövőben fel kell készülni arra, hogy a száraz nyarak egyre gyakoribbak lesznek. A csatornákat ki kell tisztítani, fel kell tölteni, hogy a közeljövőben a szélsőséges időjárás okozta károkat kiküszöböljük.

Ez persze sok pénzbe kerül, de az aszály maga a pusztítás, jóllehet sokkal nagyobb, mint egy árvíz- vélekedett a néprajzkutató.

Hozzátette, szörnyű pusztítást okozott a szárazság, a növények gyökerei képtelenek lemenni abba a mélységbe, ahol elérnék a talajvizet. Emellett 1881 és 1970 között nem volt ennyire magas az átlaghőmérséklet sem Vásárhelyen és térségében, mint idén. Ugyanakkor nem egyedi jelenség ez nálunk, Európa-és világszerte probléma. Már többször előfordultak, persze nem egyszerre és nem ennyiszer egymás után.

Szenti Tibor hozzátette, a Dél-alföldi régióban az itteni folyóktól is függ, mikor kezdődhet az aszály, Vásárhelyen és környékén főként a Tisza apadása határozza ezt meg.

„Vásárhely határa hatalmas. Ha Kutas felé nézünk, vagy Orosházáig, egészen Békés megyéig, látjuk, ott is micsoda károkat okozott a szárazság. Nehéz ez ellen védekezni, de nem lehetetlen!”

– emelte ki a néprajzkutató.

Véleménye szerint a beszántott csatornák is hozzájárultak a problémához, de a megoldást a csatornák helyrehozatala, feltöltése jelentheti. A Hódtóit lecsapolták, itt alig volt már víz, és ha a csatornák kérdését meg is oldják, a gépészeti részt is meg kell teremteni, hogy a víz el is jusson megfelelő módon a területekre.

Az, hogy a következő nyár hasonlóan aszályt tartogat-e, nehéz megmondani, de a csatornák helyrehozatala és feltöltése egy kiváló lehetőség lenne a következő ilyen időszak okozta károk elkerülésére vagy enyhítésére.

Szenti Tibor még elmondta, lánya, Szenti Csilla, a vásárhelyi levéltár egykori vezetője egy tanulmányt is írt, amelynek témája a gépesítés forradalma volt, és amelyben a víz és öntözés fontosságára és módszereire is kitér, miket alkalmaztak régen a Dél-Alföldön, ahol már akkor is előfordult hasonlóan aszályos időszak.

Tanulmányában Szenti Csilla kiemeli: „A tápanyag mellett a termőföld másik alapvető szükséglete a víz. Mivel a Dél-Alföld az ország legszárazabb vidéke, ennek pótlására – különösen a pusztai területek esetében-, rendszeresen szükség volt. Az öntözés ugyan nem vált megszokottá korszakunkban, néhány figyelemre méltó kezdeményezés azonban akadt. 1913-ban a Károlyi-uradalom Derekegyház körüli határának felét a kastéllyal együtt Weiss Manfréd gyáriparos vásárolta meg. Az uradalom első esőztető berendezését 1924-ben állították be. Ez a szerkezet egy traktorból és egy szivattyúból állt, amely az öntözőcsatorna mentén haladt, így juttatott vizet a talajra. Ez a kísérlet nem vezetett sikerre, 1-2 év múlva meg is szüntették. A következő kísérlet 1930-31-re tehető, amikor emberi erővel vontatott csónakon helyezték el az öntöző berendezést. Ezt fejlesztették tovább 1932-ben a korszakban rendkívül modernnek számító hajós öntözőrendszer kiépítésével. Magyarországon ez volt az első ilyen megoldás és a legtovább is itt maradt meg –egészen az 1960-as évekig működött. Ez a módszer esőszerű öntözést eredményezett. A 12,8 kilométeres hosszúságban kiépített csatornarendszert előbb négy, majd öt szabad kifolyású artézi kút látta el vízzel. A 25 méter hosszú hajó 20 métert tett meg percenként, a lassú haladás közben Diesel-motor segítségével szivattyúzta a vizet. A hajó két oldalán elhelyezett szórófejekből 100-100 méter hatótávolságban 4-5 milliméternyi vizet permetezett a veteményre. Ezzel a módszerrel esetenként akár 100 százalékos terménynövekedést is elérhettek.

Magas vízigényű mezőgazdasági ágazat volt a kertgazdálkodás. A nagyüzemi, piacra is termelő veteményeskert létrehozásához a bolgárrendszerű kertészet meghonosítására is történt kísérlet korszakunkban. Ennek kezdete 1912-re tehető és a hódmezővásárhelyi születésű Kamocsay Gábor nevéhez fűződik, aki előbb tanítói végzettséget szerzett, majd gazdasági tanulmányokat is folytatott Keszthelyen. A Földművelésügyi Minisztérium felhívást tett közzé, miszerint anyagi támogatásban részesíti a zöldségtermelő telepek létesítését. Kamocsay gróf Károlyi Zsuzsanna 18 holdas bodzásparti birtokát vette bérbe, melynek nagy előnye volt, hogy a rajta átfolyó Keselyes csatorna biztosította az öntözéshez szükséges vizet. A műszaki felszerelést követően a zöldségtermesztés 1913 tavaszán vette kezdetét. Az első világháború közeli kitörése miatt az elkövetkező évek során a várt hasznot ugyan nem tudták elérni, mégis eredménynek számít, hogy a vásárhelyi piacon is megjelent a tök, káposzta, paprika, paradicsom, zöldborsó és a burgonya. Az újfajta gazdálkodás eredménye volt sok nincstelen ember számára a munkalehetőség, a módszert pedig más városkörnyéki gazdaságokban is átvették. Évtized múltával olyan sikeres lett a vállalkozás, hogy Kamocsay Gábor föl is hagyott a tanítósággal, megélhetését kizárólag a mezőgazdaságból fedezte. Munkásságáért 1926-ban a Hódmezővásárhelyi Zöldségtermelő és Kertész Egyesület egy ezüst serleget ajándékozott neki.”

Talán ez a múltbeli visszatekintés is adhat megoldást a következő aszály elkerülésére, megfékezésére.

borítókép archív