Tömegesen hagyják el a menzát a vásárhelyiek

Lapunkhoz továbbra is folyamatosan érkeznek a szülői panaszok. Már Márki-Zay Péter is elismeri, hogy gond van a kiszervezett közétkeztetés színvonalával. A polgármester újabb „zseniális” ötletéről bizonyosodott be, hogy a vásárhelyiek rajtavesztenek.
A Promenad24 hónapok óta folyamatosan cikkez róla – elsősorban az olvasói megkeresések alapján –, hogy rengeteg a panasz a Márki-Zay Péter polgármester által 2022. január 1-jével egy Pest megyei magáncégnek kiszervezett közétkeztetési szolgáltatással kapcsolatban. Mind a vásárhelyi diákok és szüleik, mind pedig az időskorú ellátottak részéről sok a kifogás, lapunkat is rendszeresen keresik meg az érintettek kritikai észrevételeiket továbbítva az ételek mennyiségét, illetve adott esetben ízvilágát illetően is.
„Nem vagyok válogatós, megbecsülöm, amit kapok, de ez…”
„Sikerült ma megkóstolni, mit is esznek a gyerekeink. Szomorú, hogy fizetünk is érte, a mosogató ízű langyos vízért, és ki tudja, miből készült másodikért. Akárki akármit is mond, a gyerekeknek is jár egy megfelelő étel. Nem vagyok válogatós, és megbecsülöm, amit kapunk, eszünk. Deee… Ezért nem tudom, miért kell fizetni?” – írta a napokban lapunknak egy vásárhelyi édesanya, akitől több fotót is kapunk (lásd lentebb). Hozzátette még: jó lenne most már lépni, mert a gyerekek havi 17 ezer forintért nem kapnak elfogadható színvonalú ételt. „Egész nap hideget esznek, amit mi rakunk. 40 fokba vagy még romlott, vagy nem, amit mi raktunk. Ez tarthatatlan ez a minőség” – fogalmazta meg problémáit az anyuka, nyilván visszautalva a melegebb hetekre is.
A közétkeztetés ügyét éppen ezért mindenképpen mi is az asztalra kívántuk tenni így az iskolakezdést követően, ám ezzel egy időben a csütörtöki vásárhelyi közgyűlésen is elszabadultak az indulatok. Benkő Zsolt és Bálint Gabriella Fidesz-KDNP-s képviselők is jelezték, továbbra is rendkívül aggasztó a kiszervezett közétkeztetés színvonala, sok jelzést kapnak szülőktől, illetve a Kapcsolat Központ időseitől és szociálisan rászoruló szépkorúaktól, hogy adott esetben „tűrhetetlen” a szolgáltatás és „ehetetlen” az étel. Bálint Gabriella úgy fogalmazott: míg mindig mennyiségileg, mind minőségileg nem érjük el a lehető legjobb szolgáltatást, addig nem nyugodhat meg a város, a Pest megyei magáncégnek pedig „nem szabad visszaélni azzal, hogy akinek nincs más étkezésre lehetősége, az a közétkeztetéssel még inkább kiszolgáltatottá váljon”.
Sok, ami sokk: 150-nel kevesebb az előfizető, mint év elején
Benkő arról is érdeklődött, a január 1-jei váltás óta hányan mondták le a szolgáltatást. Kurucz Roland, a közgazdasági iroda vezetőjének válaszából kiderült, a korábbi 1650 helyett mostanra már csak 1500 az előfizető, vagyis 150-en hagyták ott a közétkeztetést. Az általános iskolásoknál 6, a középiskoláknál 20 százalékos a csökkenés – ismertette az irodavezető. Ezeket a számokat még Márki-Zay Péter is „drasztikusnak” minősítette. Az adatok alapján nagyon úgy tűnik, tömegesen hagyják el a menzát a vásárhelyiek.
Ebben a helyzetben – bár továbbra is igyekezett védeni a mundér becsületét – még a polgármester is kénytelen volt elismerni (január 1-je óta tán először), hogy valóban vannak gondok az új közétkeztetési szolgáltatással, hozzá is rendre jutnak el panaszok, melyeket továbbít a Pest megyei cégnek. Elárulta például, hogy nemrég kiderült: dohos krumpliból főztek levest a vásárhelyieknek. Ezért a „komoly minőségi hibáért” véleménye szerint valamiféle kárpótlással is tartoznának az érintetteknek a bocsánatkérés mellett. Márki-Zay kijelentette, jogosak a minőségi elvárások, s úgy fogalmazott, „ha nem rendeződik a helyzet, akkor változtatni fogunk” akár a beszállító személyén, azzal együtt, hogy az szerinte bizonyosan több pénzbe fog kerülni a városnak és a lakosoknak is.
Szabó Jánosnak még mindig nagyon ízlik
Emlékezetes, a városvezetés az év első felében szürreális eszközökkel, a polgármester és Szabó János alpolgármester vezette városházi amatőr színjátszókör „szúrópróbaszerű” kajakóstolásával, valamint 101 pontos leveseket és 102 pontos főételeket magasztaló városházi látványpontozással próbálta meg bizonygatni, a vásárhelyiek nem értik, mit esznek… Nagyon úgy tűnik, már csak Szabó János áll ki a végsőkig, kritikátlanul a Pest megyei magáncég mellett. A csütörtöki közgyűlésen ugyan nem volt jelen, de a fent említett vita kapcsán sürgősen SMS-t küldött a polgármesternek, amelyben jelezte, egy hatósági értékelés nemrég „átlagon felülinek” értékelte a menzát. (Más kérdés, hogy aligha hihető, hogy ő a havi 1,35 milliós fizetéséből rendszeresen ott étkezik – a szerk.)
A városvezetőknek azt ajánljuk, jobban teszik, ha a vásárhelyi diákok, szülők, idősek és rászorulók folyamatosan érkező „értékelésére” figyelnek. Például arra, hogy mióta kiszervezték a szolgáltatást, s mióta nem a Hód-Menza főz, valami miatt tömegesen távoznak a közétkeztetésből…
Fotók: Olvasói