Kemény megtakarítások Szombathelyen is, asztalon a bezárások

A szökőkutakat, díszkivilágítást már lekapcsolták, az intézményeknél is össze kell húzni a nadrágszíjat. Döntés szeptember végén várható, de akár a bezárások sem elképzelhetetlenek. A magyar önkormányzatok a háborús helyzet és a szankciók miatt elszabadult energiaárakkal küzdenek.
„Összefogással, közösen tudjuk csak átvészelni ezt az időszakot is, úgy, hogy a város a kötelező feladatait továbbra is a lehető legjobb színvonalon, de a legkevesebb négyzetméteren, a lehető legalacsonyabb költségeken tudja elvégezni a munkahelyek megtartásával és az energia spórolásával” – írták Szombathely hivatalos Facebook-oldalán hétfő este. A lakosságot is arra kérték, amennyire lehet, takarékoskodjon az energiafelhasználással.
A posztból kiderül, hogy a városvezetés egyeztetésre hívta az önkormányzati cégek és intézmények vezetőit az energia-veszélyhelyzet okozta tervezett intézkedésekről. Szombathelynek is valamit tennie kell, mert az energiaárak az egekben vannak, nem hivatalos becslések szerint jövőre az áramért 4-5-szörös, a földgázért akár 10-12-szeres árat is fizetni kell a jelenlegihez képest – írta a Nyugat.hu.
A hétfői egyeztetésen egyébként Nemény András polgármester máris bejelentette, hogy leállítják a szökőkutakat, és kikapcsolják a díszkivilágításokat. A városháza bekérte emellett bekérte a részletes adatokat az intézményektől, cégektől, további döntések szeptember végéig várhatóak az újabb intézkedésekről, akár bezárásokról.
A Nyugat.hu emlékeztet, számos önkormányzat kényszerült már megtakarításokra az elszabadult energiaköltségek miatt. Nagyatádon másfél hete jelentették be, hogy bezárnak szállodák, a múzeum, az edzőterem és a galéria is, mert nem tudják fizetni a rezsit. Balatonbogláron az uszoda és a sportcsarnok nem lesz nyitva egy ideig, Egerben az uszodákat és a színházakat csukják be a téli hónapokra, Kiskunfélegyházán lekapcsolták a díszkivilágítást és a szökőkutakat. A Promenad24 is megírta, Székesfehérváron arra készülnek, hogy legalább az alapvető (törvényileg kötelező) helyi közszolgáltatásokat és az önkormányzati munkahelyek nagy többségét biztosítani tudják, de minden, a működőképesség fenntartásához szükséges intézkedést készek meghozni. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Schmidt Jenő szerint pedig az emelkedő rezsiköltségek miatt a legtöbb önkormányzat legkésőbb novembertől kénytelen lesz bezárni a nem létfontosságú intézményeit, mint például a múzeumokat, sportcsarnokokat.
Illusztráció: Pixabay.com