Búcsút tartanak vasárnap Makó-Bogárzóban

Vasárnap 11 órától a Szent Őrzőangyalokról emlékeznek meg a tanyaközpont templomában.
Búcsút tartanak vasárnap 11 órától a Makóhoz tartozó Bogárzóban. A külterületi római katolikus templom sekrestyése, Farkas Szilárd a Rádió 7-nek elmondta: minden szeptemberben a Szent Őrzőangyalok tiszteletére rendeznek ünnepi szentmisét. Bogárzóban nem az őszi az egyetlen búcsú, hanem júniusban is van egy, melyen a templom védőszentjéről, Pádaui Szent Antalról emlékeznek meg. A sekrestyés hozzátette: egykoron nagyon sok hívő vett részt ezeken az ünnepeken, most azon dolgoznak, hogy újból élettel teljen meg Bogárzó.
Farkas Szilárd elárulta: a bogárzói Páduai Szent Antal templomot 1907-ben szentelték fel. A sekrestyés kifejtette: a hitélet kezdete kicsi korábbi, egészen 1892-ig vezethető vissza. Ugyanis ekkor állítottak egy keresztet a lakosok.
Fotó: Rádió 7