Esküt tettek a vásárhelyi Szent István-iskola diákjai

Tovább mélyítik majd az űrkutatással kapcsolatos ismereteiket, de zánkai és erdélyi kirándulás is szerepel a 2022/23-as tanév programjában.
Huszonnégy osztályban 526 diák kezdi meg a tanévet a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában. Három osztályban 79 elsős ül iskolapadba az intézményben. A tanulók száma folyamatosan emelkedik a Szent Istvánban. A tanévnyitó ünnepséget szeptember elsején reggel tartották.
„Az évnyitónk különlegessége, hogy az elsősök Szent István-os pólót kapnak, és esküt tesznek. A gyerekeknek nyolc év alatt nagyon fontossá válnak az itteni eszmék és jelképek. A kialakult lojalitásuk által az iskola értéke is nő, és a diákok büszkék rá, hogy a Szent Istvánba járnak” – mondta ennek kapcsán Walterné Böngyik Terézia.
Az igazgató korábban a Rádió 7-nek kifejtette: örömükre egyre komolyabb az érdeklődés a sport, az idegennyelv-oktatás és az ökológiai ismeretek iránt, így folyamatosan emelkedik az iskolába járó diákok száma. Büszkék rá, hogy sok tehetséges, válogatott sportoló, futballista végzi náluk a tanulmányait.
Walterné Böngyik Terézia elárulta, az idei tanévben is folytatódnak a különleges, tanulásmódszertant segítő élménypedagógiai projektjeik (HiperSuli, űrkutatási program, Időspirál Élményközpont), melyekre a kollégák felfűzik a tananyagot, s melyek fantasztikus élményt, motivációt jelentenek a Szent István diákjai számára. Az űrkutatás területén sikerült egy újabb pályázatot is elnyerniük, mely kiváló lehetőségeket biztosít az iskolának.
Kitért arra is, hogy a tanév során a tervek szerint több mint 100 diákjuk Zánkára, a Határtalanul program keretében pedig több mint 70 tanuló Erdélybe tehet majd tanulmányi kirándulást, az erre való felkészítést beillesztik a tanmenetbe, s gondos munkával készítik fel a diákokat.
Tekintsék meg a tanévnyitón készített felvételeket: