Elhunyt Mihail Gorbacsov

Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov Nobel-békedíjas volt szovjet párt- és állami vezető, aki történelmi szerepet játszott az úgynevezett szocialista társadalmi berendezkedés felszámolásában az egykori Szovjetunióban és szövetséges országaiban.

Mihail Szergejevics Gorbacsov 1931. március 2-án született a sztavropoli határterület Privolnoje nevű falujában, egy parasztcsaládban. 1950-ben iratkozott be a moszkvai Lomonoszov Egyetem jogi karára, és még egyetemistaként belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába (SZKP). Az egyetemi éveket követően 1955-ben visszatért szülőföldjére, ahol Komszomol- és párttisztségek után 1970 áprilisában a sztavropoli határterület pártbizottságának első titkára lett. A jogi végzettség mellé 1967-ben agrárközgazdász diplomát is szerzett.

1971-ben beválasztották a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságába (SZKP KB). 1978-ban a mezőgazdaságért felelős KB-titkár lett, 1980 októberétől pedig már teljes jogú állandó tagként vehetett részt a legfelső pártgrémium, a Politikai Bizottság (PB) ülésein. Szovjet viszonylatban szokatlanul fiatalon, ötvennégy éves korában ért a csúcsra: Viktor Csernyenko halála után, 1985. március 11-én Andrej Gromiko külügyminiszter javaslatára az SZKP KB őt választotta főtitkárrá. 1988. október 1-jétől elnöke volt a Legfelsőbb Tanács Elnökségének, a szovjet kollektív államfői testületnek is.

Fiatalos lendülete, kezdeményezőkészsége új színt kölcsönzött a megcsontosodott szovjet bel- és külpolitikának, véget vetett a brezsnyevi pangás időszakának.

Az SZKP 1986. évi XXVII. kongresszusán meghirdette a peresztrojkát (átalakítást), a gazdasági-politikai élet gyökeres átszervezését, a glasznoszty (nyilvánosság) 1988-ban bevezetett jelszavával pedig a politika társadalmi ellenőrzését. A gorbacsovi „új politikai gondolkodás” egyik központi eleme volt az a tétel, hogy minden népnek „szuverén joga van a választásra”.

Irányításával a Szovjetunió eljutott a többpártrendszer bevezetéséig, a demokratizálódás kibontakozásáig. A politikai rendszer megreformálása keretében bevezették az államfői intézményt, és 1990. március 15-én a pártfőtitkár Gorbacsovot választották a Szovjetunió első – és mint utóbb kiderült utolsó – elnökévé.

Az általa elindított szovjetunióbeli változások nyomán „megmozdultak” a közép- és kelet-európai országok is, és véget ért a szocialista társadalomépítési kísérlet a régióban. Az 1989. decemberi máltai találkozón Gorbacsov és George Bush amerikai elnök lezártnak nyilvánította a hidegháború korszakát. Az afganisztáni, a kelet-európai és a mongóliai szovjet csapatkivonás, a szovjet-amerikai csúcskonzultációk rendszeressé tétele, az atomleszerelést célzó START egyezmény megkötése, a német egység megvalósulása világméretű átrendeződést hozott.

Amikor 1990. október 15-én Gorbacsov megkapta a Nobel-békedíjat, az indoklás kiemelte érdemeit a kelet-nyugati kapcsolatok átalakulásában, továbbá abban, hogy a szovjet társadalom nagyobb nyitottságának megteremtésével hozzájárult a nemzetközi bizalom megerősödéséhez.

Gorbacsov kiengedte a szellemet a palackból, ám az így felszabadult erők őt magát is félresöpörték. A konzervatív tábor 1991. augusztusi moszkvai puccskísérletét a pártfőtitkári tisztség elvesztése árán még politikailag ugyan túlélte, de az őt megmentő Borisz Jelcin orosz elnök néhány hónap múltán „kihúzta alóla” országát. A Független Államok Közösségének 1991. december 8-i megalakulása után, december 25-én lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről.

A következő években részt vett az 1996. évi elnökválasztáson, létrehozta az Oroszországi Szociáldemokrata Pártot, amelynek 2004-ig vezetője volt, és még 2012-ben is egy „szociáldemokrata projekten” gondolkozott. 1992-ben megalapította a társadalmi, gazdasági és politikai kutatásokat támogató nemzetközi alapítványát, elnöke lett a Nemzetközi Zöldkereszt nevű környezetvédelmi szervezetnek, alapító elnöke a 2003-ban alakult Világpolitikai Fórumnak, résztvevője nemzetközi konferenciáknak, miközben rengeteg díjban és elismerésben részesült. 2011-ben Oroszország legmagasabb kitüntetésével, a Szent András apostolról (Andrej Pervozvannij) elnevezett érdemrenddel, Münchenben Franz Josef Strauss-díjjal tüntették ki.

Hazájában az emberek tekintélyes része a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze ugyan a nevét, de életútja és tettei alapján a világ a mai napig megbecsült, történelmi mércével mért személyiségként ismeri el, a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb politikusaként tartja számon.

Számos cikk, tanulmány mellett több könyvet publikált. 2012-ben megjelent, Szemtől szembe önmagammal című kötetének számottevő részét 1999-ben leukémiában elhunyt, szeretett feleségének, Raiszának szentelte. 2014 novemberében jelent meg A Kreml után című könyve, amely a Szovjetunió széteséséhez vezető hatalmi harcról szól. 2018-ban mutatta be Moszkvában a Változó világban című új könyvét, amelyben összegezte a peresztrojka reformmozgalom külpolitikai hatásait, felhasználva a világ vezetőivel folytatott beszélgetéseiről készült jegyzeteket és felvételeket.

Az utóbbi években sokat betegeskedett, több ízben műtötték, szellemileg viszont friss maradt, és nyomon követte a világban zajló politikai eseményeket.

Forrás: hirado.hu