Nehéz kibírni könnyes szemek nélkül a Vásárhelyen forgatott klipet

A tűzoltóságon is készítettek felvételeket a Mudfield Napfénytenger című számához. Egy elhunyt tűzoltó a főszereplő. A végeredmény megható.
Korábban írtunk róla, hogy a Mudfield a vásárhelyi tűzoltóknál járt, hogy az új klipjükhöz készítsenek felvételeket. Az elkészült munka ígéretükhöz híven, már látható. Érdemes megnézni, azonban előre szólunk: libabőr, könnyes szemek kísérhetik. A megható történet középpontjában egy elhunyt tűzoltó és családja áll.
Korábban Kovácsovics Máté a zenekar frontembere elmondta:
Tavaly decemberben jelent meg a 3. lemezünk, ezen van egy rádióbarát nóta, a Napfénytenger című dal. Úgy voltunk vele, hogy mivel elég népszerű, ezért készítünk hozzá egy videó klipet. Egy budapesti céget találtunk ehhez. Az egyik tagja, Borbás Edina vásárhelyi. Ő intézte el, hogy az ottani laktanyában forgathassunk. Megbeszéltük a történetet, egy tűzoltó édesapa a főszereplő, aki munka közben elveszi az életét, és egyedül marad a családja. Ezt mutatja be a klip. Maga a dal nem kifejezetten erről szól, de teljesen jól illik ehhez a sztorihoz is- osztotta meg velünk Kovácsovics Máté a zenekar frontembere, énekese.