103 éve mészároltak a román megszállók Hódmezővásárhelyen

56 személyt végeztek ki brutális kegyetlenséggel – többségükben vásárhelyi iparosokat, munkásokat, fiatalokat és időseket egyaránt – azon a bizonyos véres 1919. július 25-én. Vásárhely fekete napjára emlékezünk.

Napra pontosan 103 évvel ezelőtt, 1919. július 25-én a korszak egyik legszörnyűbb tömeggyilkosságát követték el a román katonák Hódmezővásárhely határában. 56 ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt gyilkoltak meg a megszállók, a mai nap az áldozatokra emlékezünk, az emlékük előtt tisztelgünk.

A Múlt-kor történelmi magazin összeállításában kiemeli: az első világháború befejezését követő zűrzavaros időszakban, az 1919-es esztendőben többször „cserélt gazdát” Hódmezővásárhely városa, a vörös Lenin-fiúkat a francia gyarmati katonák, majd a román megszállók váltották, a helyi lakosság pedig valamennyiük hatalmát megszenvedte. A román egységek egyébként 1919. április 29-éről 30-ára virradóra szállták meg Hódmezővásárhelyt, s ami az akkori ambiciózus terveiket illeti, nem sokon múlott, hogy Vásárhelyt és Makót ne csatolják véglegesen Romániához.

A románok 1919-ben mindenesetre gyakorlatilag intézményesítették az általuk elfoglalt országrészek, így Vásárhely kifosztását. A tanyákon élők szenvedtek leginkább a bandákba tömörült román katonák erőszakosságától, fosztogatásaitól és rablásaitól, de a város lakóira is hatalmas nyomás nehezedett a tervszerű rekvirálással, közmunkára kényszerítéssel és megaláztatással.

Július közepén a Vörös Hadsereg tiszai offenzívájának következtében néhány órára újra magyar kézre került Hódmezővásárhely, majd ismét visszatértek a románok. A román áldozatokért – a város környéki harcokban 22 román, egy vöröskatona és 16 civil vesztette életét – bosszúra szomjaztak a megszállók – emlékeztet a Múlt-kor. E drámai napok kulcsfigurájává egy magát Berényi Lászlónak nevező és a város rendőrparancsnokává kinevező 24-26 éves fiatalember vált. Román katonai segédlettel tartotta társával rettegésben a várost: nemcsak végigrabolták Vásárhelyt, hanem tucatjával tartóztattak le embereket koholt vádakkal vagy váltságdíj reményében. De sajnos ennél tovább is mentek.

1919. július 25-én délelőtt a két haza- és nemzetáruló, Berényi és állandó kísérője, Nagy Géza az akkori román városparancsnoktól kapott gépfegyveres fedezettel felhozatta a városháza börtönéből a foglyokat, majd az egymáshoz kötözött emberek román katonai fedezettel elindultak a Kutasi út irányába, a város határába. Voltak, akik a verésektől már menni sem tudtak, őket kocsira dobva hurcolták magukkal a megszállók.

„A csoportot az utcákon rémülten figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe. Hiába kértek irgalmat és megbocsátást a város hitfelekezeteinek lelkészei, a román főhadnagy kijelentette, akik katonáira fegyvert fogtak, azoknak nincs kegyelem. A menet a Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál állt meg, ahol a román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság 56 áldozatának fele harminc év alatti volt – a legfiatalabb mindössze 16, a legidősebb 62 éves –, túlnyomó többségük szegény sorban élt, nincstelen földművesek, iparos vagy kereskedősegédek voltak. A véres testeket a tanya mellett temették el – többüket még élve –, exhumálásukra a tömeggyilkosság után bő egy héttel került sor. Ezt követően temethették el a családtagok a város temetőiben az áldozatokat, akik közül kilenc főt nem sikerült azonosítani, ők feltehetőleg fogságba esett, vidéki vöröskatonák voltak” – áll a történelmi magazin írásában.

A mészárlók sem úszták meg azonban a rémtettet. A román városparancsnok végül elhatárolódott Berényitől, akit – a városlakók lázadásától félve – letartóztattak, nyilvánosan megbotoztak, majd segédjével, Nagy Gézával együtt július 30-án kivégeztek.

Ártatlan áldozataik emlékét a 47-es főút mentén felállított emlékű őrzi.