Hétfőig lehet jelentkezni az apátfalvi retró kiállításra

A dísztárgytól át a bútorig mindent várnak a szervezők.
Július 18-a a végső határideje annak, hogy valaki jelentkezzen az apátfalvi retró kiállításra. Vargáné Nagyfalusi Ilona, a faluház művelődésszervezője a Rádió 7-nek elmondta: a július 22-től 24-ig tartó Szent Anna Napokra szeretnének egy olyan tárlatot összeállítani, mely a régi korok hangulatát idézi. Erre várnak a lakosoktól tárgyakat. A kiállítást július 22-én délelőtt rendezik be, és másnap, 23-án délután 4 órakor nyitják meg. A művelődésszervező hozzátette: nagyon sok mindent be lehet hozni, a dísztárgytól át a bútorig szinte mindent.

Vargáné Nagyfalusi Ilona a Rádió 7-nek elárulta: a faluház nagytermében nagyjából ötven asztal fér el kényelmesen, ezeken lehet majd elrendezni a tárgyakat. A művelődésszervező kifejtette: azt tervezik, hogy 2-3 héten megmarad a tárlat, hogy minél többen megnézhessék.