Újvárosi Kavalkád lesz vasárnap Vásárhelyen

Gyermekek és felnőttek is megtalálhatják a kedvükre valót a színes programkínálatban.
Újvárosi Kavalkádot tartanak a vásárhelyi Széchenyi téren vasárnap délután 3 órától. Kiss Tímea, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ programszervezője a Rádió 7-nek elmondta, a Visszhang utcai Olvasókörrel közösen rendezik meg az eseményt. A gyerekeknek hétpróbás ügyességi versennyel és ugrálóvárral készülnek, valamint hastáncbemutató és koncertek is lesznek.
„A Peter&Pan elsősorban gyermekeknek kedveskedik, de olyan is lesz a repertoárjukban, ami a felnőtteket is mosolyra fakasztja. A Traubi zenekar a legnagyobb slágereket hozza el nekünk, és a PopArt is egy könnyűzenei egyveleggel készül. Mindenki számára ismerős dallamok fognak felcsendülni” – ismertette Kiss Tímea a Rádió7-nek.

Fotó: Archív