Vasárnap Tabáni Forgatag!

Hamarabbi időpontban találkozhatunk az idén, mint megszokhattuk korábban, az élmények azonban ugyanannyira jók lehetnek!
A Tabáni Forgatag a városrészben élők egyik legnépszerűbb programja minden évben. Az idén ráadásul nem is kell sokat várnunk rá, hiszen július 3-án lesz.
Galambos Kornélné D. Szabó Katalin közösségszervező érdeklődésünkre elmondta:
A hőségre való tekintettel délután 4 és este 7 óra között várunk mindenkit sok szeretettel a Szerencse utcai Kispiacnál. A Topos pályázatunk, amiből 5 évig számos értékes programot tartottunk a végéhez közeledik. Ez lesz az egyik utolsó a rendezvények között. Az elmúlt 4 évben mindig szeptember utolsó hétvégéjén volt a Tabáni Forgatag, most előrébb hoztuk.
Hozzátette:
A program kavalkádban bemutatkozási lehetőséget biztosítunk helyi csoportoknak. Elsősorban Tabán városrészben élőknek rendezzük meg, de szeretettel várunk mindenkit. Igyekszünk minden korosztálynak kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. Kiváló családi program lehet, alkalom a jó hangulatú, közös együttlétre, beszélgetésekre.
Részletes program:
16 óra Grimm- Busz meseszínház
17 óra Adri Zumba
18 óra Tabáni Nótakör
Ugrálóvár 16 – 18 óra között
