Tovaűzte a sötétséget a székkutasiak Szent Iván-éji tüze

Lovaskocsikázás, falufutás, kamillatea és Révülés Trió – csodás programot állítottak össze a szervezők azok számára, akik ellátogattak a székkutasi Szent Iván-napi ünnepségre.
Szent Iván napja alkalmából tűzgyújtást rendetek a Falumúzeumnál a székkutasiak – számolt be róla a község hivatalos oldala.

Azt írják, az este egy meghatározott útvonalon történő falufutással indult, melyen közel 20 fő vett részt, de akadtak olyanok is, akik kerékpárral tették meg a 3 km-es távot. Nagy népszerűségnek örvendett a lovaskocsikázás is Fehér Imre jóvoltából. Az est folyamán vízzel és kamillateával kínálták a résztvevőket, ugyanis a régi időkben jótékony hatást tulajdonítottak a Szent Iván-éji tűz parazsa fölött füstölt növényekből főzött teáknak.
A tűzgyújtását követően a Révülés Triót hallhatta a közönség. A résztvevők sokkal többet kaptak, mint a zene élménye, hiszen nemcsak dorombot és dobot hallhattak megszólalni, hanem más különleges hangszert is, melyhez rövid ismertetőt és érdekességeket is elmondtak a tagok.

„A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. A tűznek tisztító hatása van, nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is tisztítja. Bízunk benne, hogy ez lehet a jelképe talán annak is, hogy irányt vegyünk a megújulás felé, és talán kissé magunk mögött hagyhassuk az elmúlt évek sötétségeit” – fogalmaznak a szervezők.
Fotók: Facebook/Székkutas Község hivatalos oldala