Ballagóra

Le is zárul valami, meg nem is: az úton levés állandó.

Folyamatosan megyünk tovább. A haladás talán nem is tudatosul bennünk, csak azt vesszük észre, letelt az idő az egyik helyen és jön a következő. Ha adódik megálló, kicsit ünnepelünk, körbenézünk és indulunk tovább, új kihívások, elérendő célok felé. Sokféle tapasztalat gyűlik közben össze a tarisznyánkban; kapcsolatok épülnek, tanulunk, fejlődünk, változunk és növekedünk. Sokasodnak az elvárások, nőnek a követelmények, talán a mi elvárásaink is magunkkal és másokkal szemben is. Egyre tudatosabbak vagyunk, s még kezdetben mindent fenntartások nélkül fogadunk el, később egyre kritikusabbak és önállóak lehetünk. Míg sokáig bennünket alakítanak és formálnak a minket körbevevő szabályok, de felnőve a feladatokhoz, egyre inkább szeretnénk mi alakítani a magunk világát. Az elágazóknál az idő múlásával már miénk a választás és ezzel együtt a döntés felelőssége is. Vándorlásunk közben sok mindent megismerhetünk, és ha szerencsések vagyunk, akkor saját magunkat is. Egy-egy jó iskola, pedagógus, barát, támogató szülői háttér sok segíthet a ebben. De ugyanúgy a kudarcok is, a felismert tévedések is jó szolgálatot tehetnek, még ha akkor nem is így vélekedünk róluk.

Életünk során, sokszor van részünk lezárásban és újrakezdésben is. Ballagunk óvodából, általános és középfokú intézményből, esetleg főiskoláról, egyetemről is. Mindegyikről őrzünk emlékeket, egy-egy tekintetet, kézfogást, történetet, bevillan egy érzés vagy gondolat. Átéljük a sehová sem tartozás bizonytalanságát: a még itt vagyunk, de már holnap nem; a még idetartozunk, de már mégsem tudatát. A ma öröme és biztonsága holnap már reményekké, kívánságokká és elképzelésekké alakul. Ezeken a nagy eseményeken a fényképek mind életünk egy fontos állomását örökítik meg: az akkori énünket, a bennünket körbevevő családtagokat és barátokat. A rengeteg virágot, az örömöt, az egyre komolyodó ajándékokat. (Nálam a gombóc fagyi, könyvcsomag, étkészlet, arany ékszer sorrend volt egy-egy iskolai korszak végén.)

A változás nem csak a külsőmön, de a körülöttem lévőkön is nyomon követhető: születtek és távoztak el közben, ami maradt az a közös érzés, hogy együtt voltunk és ünnepeltünk egy fontos pillanatot. A mosolygó arcok közt pedig ott a kézben az oklevél, a bizonyítvány, a diploma, a sok jókívánság, a nyár, és a remények, hogy majd minden rendben lesz.

Maradandó élményeket, szép családi találkozásokat, jó utat, nagy felfedezéseket és felhőtlen ballagást kívánok minden jelenlegi és egykori diáknak.