„Minden város más, külön karaktere van”
Hódmezővásárhelyre ez különösen igaz. Erről is hallhattak előadásokat az érdeklődők június 9-én, a 30 éves Szeremlei Társaság jubileumi konferenciáján, amelyen kézbe vehették a néhány napja megjelent Jubileumi kötetet is, de a Társaság tagjai más ajándékokkal is kedveskedtek a megjelenteknek.
Prof. Dr. Antal Tamás egyetemi tanár, a Társaság elnöke köszöntötte a jubiláló egyesületet, majd bemutatta a Társaság 2021-es évkönyvét, valamint a most megjelent jubileumi kötetet.
Dr. habil Marjanucz László történész, ny. tanszékvezető egyetemi docens a város és az uradalom együttéléséről beszélt(1848-1873). 1848 a Károlyiak korábbi város feletti kettős főhatóságából felszámolta a törvénykezési hatalmat (úriszéket), de meghagyott számos földesúri jogot. A volt jobbágyság e szálon továbbra is függő viszonyban maradt földesurától. Az osztrák rendszer (1851-1860) lehetővé tette a két fél tárgyalását a kérdésről, miközben inkább a Károlyi-nemzetséget pártfogolta jobban. A vita kulcskérdése az 1847-i legelőelkülönítési-szerződés két fél általi értelmezése 1849 őszén. Ez 53.000 hold közlegelőt juttatott a Városnak, miközben a 23.000 holdra rugó Nagyrét a Károlyiak tulajdona lett. De ezt a tulajdonjogot a vásárhelyi telkes jobbágyok és zsellérek őszi legeltetési, szénakaszálási és nádvágási szolgalma terhelte. Utóbbiakat a grófi család viszont 1850-től bitorlásnak, illetve jogtalannak tekintette. A Rét kiszárításának állami pénzen történő lehetősége mindkét felet megegyezésre szorította. 1852-ben felosztották egymás közt a Nagyrétet: 7000 holdat kapott a város és 16.000 holdat az uradalom. Így mindkét fél haszonbérelhető ingatlantulajdonhoz jutott. A másik vitapont a szőlődézsma volt. Minden nem úrbéres szőlőbirtokot dézsma terhelt. Ezt a régi és alapvető földesúri jogot a város kibérelte a Károlyiaktól, de 1848-49-ben már nem fizették az úrbéri viszonyok felszámolására való hivatkozással. A nép nem értette meg, hogy az úrbériséggel nem viszonos földesúri jogok hatályban maradtak. A folyamatos perlekedésbe mindkét fél beleunt, így a Város 1858-ban elfogadta az uradalom ajánlatát: 60. 000 Ft-ért örök időkre megváltotta a szőlődézsmát. Már csak a kisebb királyi haszonvételek megváltása maradt hátra. Erre 1873-ban került sor, mikor a Város 400. 000 Ft-ért megváltotta az italmérési, vám-, rév-, vásári helypénzszedési jogot, az uradalom tulajdonát képező vendéglők, fogadók tulajdonjogát, illetve a malomtaksát (a malomhasználatért fizetett pénzt). Ezzel az uradalomhoz fűződő dologi függést is fölszámolták.
Presztóczki Zoltán fióklevéltár-vezető, főlevéltáros, Szeremlei Sámuelről, Hódmezővásárhely legismertebb református lelkészéről és történetírójáról beszélt, akinek városunkban végzett lelkészi, valamint történetírói munkássága tette halhatatlanná a nevét. Az ötkötetes Hódmezővásárhely története c. városmonográfia 1900 és 1913 között jelent meg, amellyel szerzője országos elismertséget szerzett. Szeremlei Sámuel 1864-1866, valamint 1871-től haláláig szolgálta Hódmezővásárhelyt. Az ő szolgálati idején újult meg a helyi református gyülekezet és három templom is felépült a városban.
Prof. em. Dr. Blazovich László történész, egyetemi tanár, ny. levéltár-igazgató európai várostörténeti kitekintéssel beszélt a város fogalomról, a városi jog négy tartópilléréről, és az ideális város jellemzőiről. A továbbiakban szólt a német és magyar középkori városok hierarchikus rendjéről, amelynek keretében a királyi városokat, bennük a tárnokiakat, a személynökieket, a bányavárosokat, a szász városokat, Kolozsvárt és Szegedet sorolta fel. A földesúri városok között Debrecent, Gyulát, Pankotát és Temesvárt említette. A mezővárosok közé sorolta Arad, Makó és Szabadka mellett – korabeli nevén Hódvásárhelyt. Bemutatta az utóbbi városfejlődésének csomópontjait, és hangsúlyozta a források hiányát. A közép- és török korból 10 utcanév maradt fenn, és mintegy 1800-2000 lakosa volt a városnak, bizonyította a lakosság jelentős részének kontinuitását, majd felhívta a figyelmet a további kutatások fontosságára.
Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze előadásában elmondta, hogy a város régészeti kutatása szempontjából mérföldkő volt Szeremlei Sámuel munkássága, aki a főgimnázium igazgatótanácsának elnökeként 1886-ban megalakította a főgimnázium régiségtárát. Ez a leletanyag ma a Tornyai János Múzeum Régészeti Gyűjteményét gazdagítja. Szeremlei Sámuel számos, a város különböző részéről származó régészeti tárgyat ajándékozott ennek a gyűjteménynek, de munkássága jóval túlmutat az általa összegyűjtött tárgyak összességén, hiszen a várostörténeti monográfia megírásakor az anyaggyűjtését és levéltári kutatásait régészeti adatokkal és megfigyelésekkel is kiegészíthette, melyhez a város támogatását is sikerült megnyernie. Hódmezővásárhely 1892 és 1896 között, öt éven keresztül évi kétszáz forinttal támogatta az ásatásokat. Tizenkét templom maradványait és tizenöt település nyomait találták meg, megalapozva tudásunkat Hódmezővásárhely középkori településszerkezetéről. A Tornyai János Múzeum Régészeti Gyűjteményének Árpád-kori, késő középkori és török kori anyaga az utóbbi évekig rendkívül szegényes volt. Így még az 1984-ben megjelent várostörténeti monográfia vonatkozó fejezete is alapvetően a Szeremlei Sámuel által leírtakra támaszkodik. Jelentős kiegészítést láthatunk azonban a régészeti topográfia terén – ma az azonosított Árpád-kori lelőhelyek száma 164, emellett 16 középkori, késő középkori lelőhelyet ismerünk – és kijelenthetjük, hogy Hódmezővásárhely középkori történetének kutatása az elmúlt mintegy fél évszázadban elsősorban a város határának minél pontosabb feltérképezésére irányult.
Dr. Nagy Gyöngyi történész a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSz) megalakulásáról és hódmezővásárhelyi csoportjáról beszélt. Többek között elmondta, hogy a Horthy-korszak hivatalos nőegylete – melynek alapítói-ösztönzői között ott találjuk a korszak legnevesebb politikusait – Behtlen Istvánt, Klebelsberg Kunot és Teleki Pált – a revíziót tekintette legfontosabb küldetésének. A Tormay Cécile (1875-1937) által vezetett asszonyszövetség emellett kiterjedt szociális munkát folytatott, még a második világháború éveiben is, és kiemelten támogatta a fiatalokat. Az 1930-as évekre fiókhálózata kiterjedt az egész ország területére, a hódmezővásárhelyi 1921-ben alakult meg a városházán, ahol elnöknek Barabás Istvánnét és dr. Csiky Jánosné Hegedüs Irént választották meg.
Dr. Zeman Ferenc történész, levéltáros „A miniszteri széktől a börtöncelláig. Takács Ferenc és a kommunisták” című előadásában Takács Ferenc (1893–1956) hódmezővásárhelyi szociáldemokrata politikus életútjának utolsó évtizedét mutatta be. A Horthy-korszakban is igen aktív és megbecsült hódmezővásárhelyi politikus, országgyűlési képviselő 1944 decemberében az Ideiglenes Nemzeti Kormány iparügyi minisztere lett. Fél éves minisztersége alatt rendkívüli erőfeszítéseket tett a második világháborúban súlyos károkat szenvedett magyar ipari létesítmények helyrehozatalára, munkája azonban a szovjet jóvátételi kötelezettségek miatt nem lehetett eredményes. 1945 őszén a földművelésügyi minisztérium államtitkáraként dolgozott tovább, jelentős eredményeket ért el a munkaalkalmak biztosításában és az új termelési módszerek bevezetésében.
1948-ban a kommunista hatalomátvétel után, mivel nem értett egyet a két munkáspárt egyesülésével, visszavonult a politikától. 1950 júniusában mégis letartóztatták és a Kálmán József és társai szociáldemokraták ellen irányuló koncepciós per XIV. rendű vádlottjaként 12 év börtönre ítélték. 1955 novemberében egyéni kegyelemmel súlyos betegen szabadult, 1956 tavaszán a rossz börtönkörülmények miatt megrendült egészsége miatt kórházba került, májusban pedig elhunyt. Hódmezővásárhelyen napjainkban utca viseli nevét.
A konferencia levezető elnöke Társaságunk tagja, Lőkös Györgyi volt.
A fényképeket Lőkös Sándorné, Társaságunk tagja készítette.
Az évkönyvek a vásárhelyi levéltárban megvásárolhatók.
FOTÓGALÉRIA:
Dr. Nagy Gyöngyi történész, a Szeremlei Társaság alelnöke
