Lehet ez közös bennünk?

Nagyjából minden változik, de azért vannak kapaszkodók.   

Megint egy ünnepi alkalom adódott az életemben, ami lehetőséget is kínált, hogy egy pillanatra szusszanjak és értékeljek. Ha visszafelé tekintek, észreveszem, hogy múlnak az évek, de ez jó is, mert újra egyet megértem, szeretetben és egészségben talált rám megint egy szülinap. És azok körében, akikkel jó és feltétlenül fontos együtt lenni, meg úgy, hogy a számuk nem fogyatkozott meg, sőt. A lényeg itt van és nem azokon a kínzó gondolatokon, hogy sikerült-e megvalósítani mindazt, amit egy esztendővel ezelőtt elhatároztam. Egy részükre nem is emlékszem, ez nem feltétlenül rossz, az állandóak egy része meg szokás szerint marad és persze most is újak is jönnek hozzájuk. Meg a távlatok, új elhatározásokkal, kívánságokkal és a van még idő, lesz még lehetőség reményével.

Azért szeretem az alkalmaimat, mert már a nyár ígéretét hordozzák, amik számomra mindig lelkesítőek. Tele vagyok várakozással, a napfény feltölt és biztat, mindent mosolyra görbít. Visszaszámolok a nyaralásig, van kedvem mindenhez, még dolgozni is. Nem tettem érte, hogy júniusi, és hogy ennyire szerencsés legyek. Az ünnepeim, mint egy hinta, sok mindenen átsegítettek már és tettek könnyűvé számonkéréseket, az érettségit, kihívást rejtő feladatokat. Köszöntöttek már betegágyon, felelet közben, záró- és államvizsgán is. Általában mindig egy nehezebb időszak végét jelentették és kaput nyitottak egy kis pihenés és szabadság felé. Mindenkinek mást jelent egy név- vagy szülinap, de szeretem hinni, hogy mindenkinek azért valamit.

Ha mást nem, akkor is hat az emberre mások jókívánsága, figyelme, sokszor szívből adott szavai. A gesztusok, amik akkor is jólesnek, ha azt mondjuk, nem fontosak. Egy-egy nap, aminek a közepében kicsit önző módon, de mi állunk. Nekünk írnak és telefonálnak, bennünket köszöntenek. Nem vagyunk feltétlenül hozzászokva a figyelemhez, kicsit feszenghetünk is benne. Nekem is nehezebb elfogadnom, mint adnom, de ilyenkor van lehetőségem gyakorolnom. És nem csak jó szót kapok, de van, hogy bölcsességet is, meg nekem adott időt, meglepetést és némi ajándékot is. Érdekes, hogy az idő múlásával ezek is átértékelődnek és átalakulnak: nem az lesz a fontos, hogy mit, hanem kitől és hogyan és az igen, a tudom és a köszönöm.

Mondják, ez is olyan nap, mint a többi. Van benne igazság is, de több a mégsem. Mert ez most tényleg az enyém. És mindenkié, aki a szívemben van. Tőlük és velük szép most ez a vasárnap. És az, ami most érzek, szeretném, ha mindig összekötne bennünket.