Számos mai épületbiztonsági szabályt ihletett egy 1942-es szórakozóhelyi tragédia

Az amerikai szesztilalom 1933-as megszűnésével új erőre kapott az éjszakai élet az Egyesült Államok minden nagyvárosában. Nem volt ez másként a Massachusetts állambeli Bostonban sem: a város legfelkapottabb szórakozóhelye egy korábbi illegális kocsma, a Cocoanut Grove lett. A felhőtlen szórakozást 1942. november 28-án azonban egy tragikus esemény szakította meg, amely miatt a mai napig sokan emlékeznek a hely nevére.

Kétes hírű klub

A Piedmont Street 17. szám alatt a klubnak helyet adó épület 1916-ban épült, a Cocoanut Grove (Kókuszliget, a „kókusz” szó ma már „coconut” alakban írandó) pedig az 1940-es évekre egy több helyiséggel bíró, trópusi, egzotikus díszletekkel hangulatossá tett szórakozóhellyé nőtte ki magát.

A műpálmák és a bambusz, illetve rattan díszletek tömegével kidekorált klub már az alagsorban is terjeszkedett, ahol a konyhák, a hűtőkamra és a raktár közé ékeltek egy zenés termet.

A földszinten a zenekari emelvénnyel ellátott tánctermen kívül volt egy étkező és több bárhelyiség is, ezek egy részét a szomszédos épületekkel való egybeépítéssel hozták létre.

A Cocoanut Grove kapacitása hivatalosan 470 fő volt, azonban tulajdonosa nem a szabályok betartásáról volt ismert. Barnet „Barney” Welansky a híresztelések szerint utcai kemény fiúkat alkalmazott kiszolgálószemélyzetként, és a klub több kijáratát is bezárta, miután vendégek ezeken próbáltak távozni fizetés nélkül.

A klub legújabb helyisége, a pincében lévő Melody Lounge (Dallamszalon) éppen a napokban esett át a tűzoltóság tűzvédelmi vizsgálatán, amelyen megfelelőnek találták a szakértők – Welansky azonban az új helyiség szórakozóhelyként való működtetéséhez nem kérte ki a megfelelő hatósági engedélyt (kérdés, hogy feledékenységből vagy nemtörődömségből).

A helyiség engedély híján nem is fogadhatott volna vendégeket. Az ominózus estén Goody Goodelle énekes-zongorista szórakoztatta itt a közönséget egy forgószínpadon.

A tűz is ebben a teremben keletkezett, oka azonban máig ismeretlen. Egyes szemtanúk beszámolói szerint a Melody Lounge pálmafa-dekorációi közt láttak egy villanást, majd a terem egész díszítése lángra kapott.

Néhány ember szerint egy (illegálisan) ott dolgozó 16 éves fiú próbált egy gyufa lángja mellett visszacsavarni a helyére egy kilazult villanykörtét, ez azonban nem nyert bizonyosságot.

Futótűz a műdzsungelben

A pincehelyiségből egyetlen kijárat volt: a felfelé vezető lépcső, amelyet azonnal megrohantak az emberek, miközben a bárpult mögött dolgozók szódásüvegek vízsugaraival próbálták megfékezni a tüzet.

A lángok azonban felhőként, a szemtanúk szerint egyfajta tűzgolyóként terjedtek felfelé, szerte az épületben, a vendégeken pedig a teljes pánik lett úrrá.

Az egyre sűrűsödő füstben sok embernek a ruhája, illetve a haja lángra kapott, és hamar megszűnt az áramellátás is, így a Cocoanut Grove káoszát még a sötétség is tetézte.

Az utolsó ismert túlélő, a 2008-ban 89 évesen elhunyt Dr. Saul Davis arra emlékezett vissza, hogy a fojtogató füstben és vaksötétben csak azt lehetett hallani, ahogy emberek fejvesztve kiabálnak, egymásnak ütköznek, és asztalokat borítanak fel, elkeseredetten keresve a kiutat.

Néhány túlélő beszámolója szerint a szórakozóhely egyes alkalmazottai továbbra sem voltak tisztában a helyzet súlyosságával: a ruhatárosok továbbra is azt követelték a kifelé igyekvőktől, váltsák ki holmijaikat, és rendezzék számláikat.

A legtöbb kétségbeesett vendég a főbejáraton keresztül próbált kimenekülni, amely egy forgóajtó volt. Az egymást taposó, eszméletüket, majd életüket vesztő emberek testei ezt hamar eltorlaszolták, és a tűz után a mentőcsapatok mintegy 200 holttestet találtak csak ezen az egy helyszínen. Néhányukat valósággal széttépték a kitörni próbálók.

Súlyosbította a helyzetet, hogy több meglévő kijárat szándékosan átjárhatatlanná lett téve – több oldalsó ajtó zárva volt, mások azon egyszerű oknál fogva nem nyújthattak menekülési lehetőséget a bent rekedteknek, hogy befelé nyíltak, a tömeg pedig nekik feszült.

Tűz és jég

A hatalmas tűzhöz elsőként a közelben egy másik esethez kiszállt tűzoltók érkeztek, végül pedig 187 tűzoltó végezte az oltást. A szomszédos körzetekből is érkeztek mentőautók, és a mentéshez csatlakoztak a környező szórakozóhelyeken tartózkodó, eltávozáson lévő katonák és tengerészek is.

A halottak hullaházba szállításához kereskedelmi teherautókat is igénybe vettek. Nehezítette a mentést az estére súlyosan lehűlő hőmérséklet is, amelytől a tűzoltók fecskendői az aszfalthoz fagytak, és nehéz volt folyékony állapotban tartani az oltáshoz használt vizet is. Éjjel fél kettőkor a város vezetése statáriumot hirdetett a környékre.

A tűz eloltását követően tárult a benyomuló tűzoltók és mentők elé a borzalmas benti viszonyok pontos képe. A felismerhetetlenségig összeégett halottakon kívül sok olyan áldozat is volt, akik füstmérgezés okozta haláluk pillanatába fagyva maradtak – ilyen volt például az a nő, akit egy benti telefonfülkében találtak meg, ahonnan vélhetően segítséget próbált hívni.

A borzalmas tűzesetben összesen 492-en vesztették életüket – többen, mint ahányan egyáltalán bent tartózkodhattak volna. Csodával határos módon nagyjából ugyanennyien élték túl az esetet. Bár utóbbiak száma kevésbé pontos, az arány jól mutatja, mennyivel a legális befogadóképességén felül működött a Cocoanut Grove.

A helyzet azonban lehetett volna még rosszabb is: a helyi Boston College főiskola amerikaifutball-csapata aznapi meccsén a papírformával szemben csúfos vereséget szenvedett a Holy Cross iskola csapatától, így a város ünnepelt sportolóinak ide tervezett győzelmi mulatsága elmaradt.

A túlélők közül sokan – mivel kijutni nem tudtak – a legváratlanabb helyeken találtak menedéket. Öten a hűtőkamrában bújtak el, míg az egyik pultos a zongorista Goodelle-lel együtt vízbe áztatott szalvétán át vett levegőt, amíg nem sikerült egy konyhaablakon kimászniuk másokkal együtt.

Dr. Davis és felesége szintén egy konyhai ablakon át jutottak ki a szabadba, ahol aztán visszaemlékezése szerint mindenki kormot köhögött fel. 35 ember a tetőre menekült, és onnan ugrottak le, súlyos sérüléseket kockáztatva.

A tulaj, Welansky a tragikus estén nem tartózkodott a Cocoanut Grove-ban – éppen a Massachusetts General Hospital nevű kórházban lábadozott egy szívrohamot követően. Az esettel kapcsolatban 19 rendbeli gondatlan emberöléssel vádolták meg, és 12-től 15 évig terjedő büntetést szabtak ki rá.

Egészségügyi állapota miatt végül négy év után szabadon engedték – miután rákot állapítottak meg nála, az állam kormányzója kegyelemben részesítette –, és néhány héttel később meghalt. Szabadon bocsátásakor állítólag azt mondta, „bárcsak meghaltam volta a többivel a tűzben.”

Döbbenet és tanulságok

A tűz okát vagy okait máig rejtély övezi. A különféle elméletek között felmerült az elektronikai hiba, a dohányzás és a folyamatban lévő háború okán természetesen az ellenséges szabotázs is, bizonyíték azonban egyikre sincs.

1997-ben Charles Kenney bostoni tűzoltó azzal a szintén nehezen bizonyítható magyarázattal állt elő, hogy a háborús nélkülözés és hiánygazdálkodás idején a különféle hűtőberendezésekben akkoriban általában használatos freon helyett klórmetánt alkalmaztak, amely igen gyúlékony, és a Cocoanut Grove-ban is ez az anyag gyulladhatott be.

Elmélete annyiban meggyőzőbb a többinél, hogy magyarázatot ad a lángok szinte minden szemtanú által említett rendkívül gyors, hullámszerű terjedésére.

A tűz mélyen sokkolta az amerikai közvéleményt – egy időre még a háborús fejleményeket is kiszorította a címlapokról. Az esetből számos tanulságot vontak le, főként ami a tűzvédelmi előírásokat illeti.

Elsőként Massachusetts állam vezetett be a következő évek során számos új szabályt, ezek zömét máshol is átvették, és részeivé váltak minden modern épület tűzvédelmi előírásainak. Ilyenek például a kifelé nyíló, sohasem zárt vészkijáratok, valamint a forgóajtók mellé kötelezően telepítendő legalább egy darab egyszerű, kifelé nyíló ajtó is.

A Cocoanut Grove-i tűz mindemellett az égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett emberek orvosi kezelésében is változásokat eredményezett, Erich Lindemann pszichiáter pedig az elhunytak rokonainak gyászát vizsgálva végezte el az egyik első kutatást a ma poszttraumás stresszként ismert tünetegyüttessel kapcsolatban.

A Cocoanut Grove épületét 1944-ben lebontották, és azóta a teljes utcakép megváltozott – több utcát átneveztek vagy egyenesen megszüntettek, illetve átépítettek. Az épület helyén sokáig parkoló volt, napjainkban egy szálloda működik nagyjából azon a helyen, ahol a klub állt. A hajdani főbejáratának közelében ma a járdába épített emléktábla található, a városnak azonban szándékában áll nagyobb emlékművet is létrehozni a tűz áldozatainak.

Tudta-e, hogy…?

Clifford Johnson, a parti őrség tisztje négyszer is visszament a lángoló szórakozóhelyre embereket menteni, harmadfokú égési sérüléseivel 21 hónapot töltött kórházban – ahol végül egyik ápolónőjét vette feleségül (Johnson volt ekkor a legsúlyosabban megégett, de életben maradt ember a világon).

A tűz áldozatai között volt egy aznap egybekelt házaspár és a fegyveres erők több mint 50 eltávozáson lévő tagja is. Volt olyan család, amely mind a négy, éppen szolgáló fiát itt vesztette el.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu