Idén nyáron is paradicsom jár a véradásért Vásárhelyen

Júniustól szeptember végéig friss paradicsomot kap minden véradó, aki a Hódmezővásárhelyen a kórházban nyújtja a kezét.
A tavalyi évben kezdődött el az együttműködés a Vöröskereszt és a vásárhelyi Hódkertész Kft. között. Az elmúlt nyáron ezernél is több doboz paradicsommal kedveskedtek azoknak, akik vérüket adták mások egészségének érdekében. A sikerre való tekintettel pedig idén visszatér a véradást ösztönző ajándék paradicsom.
„Ez a negyedéves támogatás nagy segítség nekünk, és még nagyobb a véradóknak. Fontos tudni, hogy a paradicsom fogyasztása növeli a vér hemoglobin szintjét, nem beszélve a többi vitaminról, ami ebben a piros finomságban található. Júniustól minden véradó, aki intézeti véradásra jön hozzánk, egy 250 grammos csomagot kap ajándékba. Köszönet érte a felajánlónak!” – fogalmazott Héjjáné Borbás Anikó, a Vöröskereszt vásárhelyi vezetője.

Földesi András a Hódkertész Kft. ügyvezetője elmondta, hogy fontosnak tartja a Vöröskereszt és a véradás támogatását, és nagyon örülnek, hogy immáron második éve járulhatnak hozzá a sikeres vérellátáshoz. Az általuk termelt paradicsom nem csak finom, hanem tele van olyan vitaminokkal, amik egy véradás után jól esnek a szervezetnek. Kiemelte, hogy a cég berkein belől is szeretnének lehetőséget biztosítani arra, hogy a dolgozók is a kezüket nyújthassák, így egy kitelepülős véradónapot is szervezni fognak.

Június havi véradások a vásárhelyi kórházban:
Június 02., 8-13-ig csütörtök
Június 09., 8-13-ig csütörtök
Június 16., 8-13-ig csütörtök
Június 23., 8-13-ig csütörtök
Június 29., 13-16-ig szerda
Június 30., 8-13-ig csütörtök