Jó lenne…

Még sokáig minden napot gyerekként megélni. Szekeres Anna blogja.

Végtelenül gyorsan telik az idő: a napok, a hetek, hónapok és már csak azt veszem észre, itt a nyár és egy újabb tanév fejeződik be lassan. S vele együtt megint egy szülinap közelít. Életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy mindegy, mennyit mutatnak a számok, de még mindig gyerekként ünnepelhetek. Anyuék felköszöntenek, ebéddel, tortával, és ami a legfontosabb: együtt ülhetjük meg az eseményt. Az igazi öröm számomra ez; és ennek a jelentősége a múló idővel, egy-egy újabb alkalommal felértékelődik. Ahogyan öregszem, és velem együtt ők is, még inkább. Van egy kis családi ceremóniánk minden egyes szülinapomra: anyuék hüledeznek, hogy milyen idős gyerekük van már, én pedig dicsérem őket, milyen fittek és fiatalosak és hogy igazán fel van adva nekem a lecke – majd nevetünk mindannyian.

Sokáig nem foglalkoztam az eltelő évekkel és természetesnek tűnt, hogy ez mindig így marad. Hogy nem számít, hány éves vagyok, de gyerek. Amikor az ember még nagyon fiatal vagy lázadó kamasz, alig várja, hogy felnőtt legyen, független és szabad. Aztán rájövünk, hogy igazából valójában kötődni akarunk, nosztalgiázni, olyan érzéseket és emlékeket átélni, ami mind a gyerekkor világát és biztonságát idézik. De bármennyire nem szeretnénk, eljön az a korszak, amikor a felhőtlen gondolatokon árnyék jelenik meg, először csak kicsi aggódások, aztán nagyobb félelmek is. Valójában nem akarunk felnőni, de egyre gyakrabban látjuk a szüleink fogyó erejét, változó kedvét, szaporodó gondjait. Amikor rájövünk és megtapasztaljuk, hogy változnak és cserélődnek a szerepek. És már nem vágyunk nagy dolgokra, örülünk egy baj nélkül, egészségben eltelt napnak és csak időt kívánunk magunknak. 

S ha kapunk, akkor azzal együtt lehetőséget is. Hogy örömet és vidámságot csempésszünk a szülők napjaiba; figyelmet adjunk nekik egy telefonhívással vagy látogatással, büszkévé tehetjük őket egy-egy munkánkkal vagy eredményünkkel, időt szentelhetünk nekik egy közösen töltött programmal. Azt vettem észre, hogy az apró dolgoknak idővel egyre nő a jelentősége és az igazán értékes pillanatok azok, amiket ezekre a kapcsolódásokra szánunk.

Gyereknek lenni jó dolog. És ünnepelni, emlékezni is méltó: az anyukákra, az apukákra is, akik nélkül nem volna, és nem lenne teljes az érzés.