Ujjongtak az apátfalvi ovisok, amikor meglátták a rendőröket- GALÉRIA

És persze a tűzoltó autónak is nagyon örültek, aminek a kosarába be is mehettek, méghozzá tűzoltónak öltözve.
Mindez a péntek délelőtti, apátfalvi Rendvédelmi Napon történt, amelynek a célja, ahogy az óvodások megismerkedjenek a katasztrófavédelem, tűzoltóság, rendőrség munkájával.

A gyerekek sikítoztak, amikor az emelőkosárral egy nagyon régen, a művelődési ház tetejére szorult labdát mentettek meg nekik a tűzoltók. Sorban álltak a kis műanyag motoroknál is, hogy kipróbálhassák a rendőrség KRESZ pályáját. Csoportokra bontva haladtak az egyes látnivalók között, láthatóan nagyon élvezték, hogy megismerkedhetnek az egyenruhásokkal.

Decsiné Oláh Zsuzsanna rendőr főtörzsőrmester, a Makói Rendőrkapitányság munkatársa portálunknak elmondta: Évek óta járunk ki a térségi településekre ilyen rendvédelmi napokat tartani, csak most a pandémia ugye megszakította ezt. Minden évben külön az óvodásoknak, külön az általános iskolásoknak tartunk programot.

A mai nap az ovisoké volt, rendőri intézkedéseket mutattunk be, játékos feladatokat, KRESZ pályát hoztunk, az eszközeinket, ruháinkat. Bemutatjuk nekik, hogy hogyan telik egy napunk, és mi is a rendőrség feladata.

Hozzátette: – Szeretnénk egy olyan biztonságérzetet, bizalmat kialakítani a gyerekekben, amikkel ehhez a szakma felé tudnak fordulni. Kiszomboron a múlt héten voltunk, megyünk még Földeákra, Maroslelére, és persze Makó is fő célpontunk.

A kicsik némi harapnivalót, és teát, vizet is kaptak a nagy melegben, a hűvösről pedig a felhúzott ponyvasátrak gondoskodtak. A közeli iskolából is kikukucskáltak a szünetben az iskolások. Nekik is lesz majd külön Rendvédelmi Nap Apátfalván.
GALÉRIA:
[Best_Wordpress_Gallery id=”879″ gal_title=”Rendvédelmi nap Apátfalva 2022″]