Több mint 120 hallgató ballagott el pénteken a Mezőgazdasági Karról (galériával)

Hagyományos ünnepség keretében mondtak búcsút a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar végzős hallgatói felsőoktatási tanéveiknek: délelőtt az intézmény falai között, a virágátadást követően köszöntek el az intézménytől a diákok, majd ezt követően a Polgármesteri Hivatal Dísztermében folytatódott az esemény.

Mezőgazdasági mérnök alapképzésen, nappali tagozaton 45-en, ebből 17-en nemzetközi képzésben, levelezőn 19-en végeztek, vadgazda mérnök szakon 14-én, vidékfejlesztési agrármérnök alapképzésen, nappali tagozaton 16-an levelezőn 4-en végeztek ebben a tanévben.
Mesterképzésen 15-en tanuló fejezte be tanulmányait, felsőoktatási szakképzésen több mint 20 fő zárta le hallgatói éveit.

A ballagási ünnepség megkoronázása a sárgulási felvonulás, amely azért sárga, mert amikor a gabona beérik, besárgul, és eljön az aratás időszaka, a Mezőgazdasági Kar hallgatói pedig nem a gabonát aratják, hanem a megszerzett tudásukat, amelynek mára beért a gyümölcse.
GALÉRIA
A nagyon népszerű és látványos sárgulási ünnepség útvonaláról ITT olvashatnak – 16 órakor érkeznek a diákok a Kossuth térre, m.j. a szerk. -, de hírportálunkon is beszámolunk a jeles eseményről.
Szerkesztőségünk szívből gratulál minden végzett hallgatónak!

Jövő héten pénteken besárgul Vásárhely!
Ballagnak a Mezőgazdasági Kar végzősei, amihez ismét a nagyon népszerű sárgulási ünnepséggel is készülnek.
Fotók: Géczi Emese, Mezőgazdasági Kar