A féklámpát, az ablaktörlőt és az irányjelzőt is egy hollywoodi színésznő találta fel

A mai gépkocsikon számtalan olyan alapvető funkció található, amely nélkül ma már nehezen lehetne elképzelni a közlekedést. Az irányváltást jelző index vagy a féklámpa alapvető tartozéka a kocsiknak. Ám ez nem mindig volt így. Az autózás hőskorszakában ezeket az eszközöket nélkülözniük kellett a sofőröknek, így a közlekedés sokkal balesetveszélyesebb volt, mint manapság. Azt kevesen tudják, hogy ezek a mindennapi vezetést megkönnyítő találmányok egyetlen személynek, egy színésznőnek köszönhetőek.

A világot jelentő deszkákon

Florence Annie Brigwood 1886-ban látta meg a napvilágot. Édesapja egy kocsigyártó, édesanyja pedig Charlotte Bridgwood, egy írországi éhínség elől menekülő vaudeville színésznő volt. Ismertebb nevén Lotta Lawrence-ként irányította a Lawrence Dramatic Companyt, amelyben maga is szerepelt.

Florence-t az édesanyja hamar bedobta a mélyvízbe, és már három évesen a színpadon szerepelhetett. Ahogy idősebb lett, úgy kapott egyre felelősségteljesebb szerepeket, ám amikor elérte a megfelelő kort, édesanyja beíratta egy iskolába, és csak azután tért vissza a színpadra, hogy befejezte tanulmányait.

Először 1906-ban játszott filmben, majd egyre több szerepet kapott. 1907-ig körülbelül 38 kisebb mozgóképes szerepet sikerült megszereznie. 1906 végén az Edison Manufacturing Company szerződtette, mivel számos kollégájával ellentétben tudott lovagolni, a filmstúdiók pedig rendszeresen kerestek olyan színésznőket, akik el tudtak játszani például egy lovaglást is igénylő szerepet.

Bár néhány alkalommal együtt szerepeltek filmekben, édesanyja mégis úgy döntött, hogy visszatér a vándor életmódhoz. Lawrence azonban nem csatlakozott hozzá, nem vágyott vissza a vándortársulathoz, ahogy ő fogalmazott nem akart ismét „cigányéletet élni”.

A kiugrást a Biograph Studios megkeresése jelentette. A Biograph Studios egyik rendezője, D. W Griffith ugyanis egy fiatal és csinos lovas lányt keresett a fiatal Harry Solter mellé és egy korábbi filmben feltűnt neki. Végül megkötötték a szerződést, amely elhozta neki azt az ismertséget, hogy utóbb a filmtörténet első szupersztárjának tekintsék.

Csakhogy a stúdió a fekete-fehér filmeken egyáltalán nem tüntette fel a színésznő nevét, így nyerte el közismert becenevét, a Biograph Lányt. Az egyre gyarapodó rajongótábor sokáig csak találgathatta, hogy mi a neve az egyre felkapottabb színésznőnek.

Florence Lawrence eleinte keveset keresett, mindössze huszonöt dollárt egy héten, ám később, ahogy egyre ismertebbé vált, kiharcolta a fizetésemelést, és ennek az összegnek a többszörösét is megkapta.

Négy keréken

A megszerzett anyagi biztonság lehetővé tette számára, hogy vásároljon egy autót. A kocsi abban az időben még a mainál is költségesebb mulatságnak számított, az pedig egyenesen ritkaságszámba ment, hogy egy nő saját autót vegyen. Lawrence hamar beleszeretett a járművezetésbe, mivel az a szabadságot jelentette neki.

Ráadásul részletesen meg akarta ismerni az autó működését is, a visszaemlékezések szerint úgy írta le a járművét, mint „majdnem embert”, azaz szeretni és gondoskodni kell róla, amennyire csak lehetséges.

A korabeli autóvezetés azonban korántsem úgy működött, mint manapság, ráadásul a különbség nemcsak annyi volt, hogy a mai modern járművek helyett régebbiekkel közlekedtek.

Az irányjelzés például mai szemmel egy meglehetősen fáradtságos manővernek tűnik: a sofőrnek ki kellett nyújtania a karját úgy, hogy az esetleg mögötte haladó jármű vezetője lássa a könyökét is.

Amennyiben a könyökét behajlítva, az alkarját felfelé tartva jelzett, az azt jelentette, hogy jobbra kíván kanyarodni. A balra kanyarodást az egyenesen kinyújtott kar jelezte. A megállásról pedig a behajlított könyökkel lefelé tartott kéz értesítette a többi járművet.

Bár a korabeli forgalom finoman szólva sem vetekedhetett a maival, ez a fajta irányjelzés mégis kényelmetlennek és nehézkesnek bizonyult a mindennapi használat során. Mondani sem kell, hogy a korabeli közlekedésben gyakran fordultak elő megelőzhető balesetek.

Lawrence alighanem hasonlóképpen gondolkodott. Kitalált egy olyan mechanizmust, amely helyettesíthette a karjelzéseket. Ez mindössze egy gombból állt, amelynek megnyomása felemelt egy zászlót a hátsó lökhárító közelében, ezzel értesítve a járművet követő sofőröket, hogy milyen irányváltoztatást várhatnak. Az, hogy a hátul haladók időben észlelték az elöl haladó szándékát, jelentősen csökkentette a balesetveszélyes helyzetek számát.

Szabadalom nélkül

Lawrence-nek nem a mai indexnek megfelelő eszköz volt az utolsó találmánya. A karjelzéseknek megfelelő megállásra külön ötletet eszelt ki. Egyszerűen a fék megnyomására felemelkedett egy stop felirat a kocsi hátulján, így figyelmeztetve a hátulról érkezőket a készülő lassításra.

De Lawrence nemcsak az irányjelző és a féklámpa elődjét tervezte meg. A harmadik olyan találmány, amely nélkül manapság már egyetlen kocsi sem képzelhető el, és amellyel a színésznő dolgozott, az elektromos ablaktörlő.

1918-ban Lawrence édesanyja nyújtotta be a szabadalmat „tisztító eszköz szélvédők számára” megnevezéssel. Ő maga nem foglalkozott azzal, hogy védettség alá helyezze a találmányait, ezért a nevét többnyire elfeledte a közlekedéstörténettel foglalkozó közvélemény.

Az irányváltást jelző indexet 1909-ben találta fel Percy Douglas-Hamilton, egy brit férfi, de valószínűtlen, hogy Lawrence tőle merítette volna az ötletét. 1925-ben szabadalmaztatta ifjabb Edgar Walz a fék és irányjelző eszközöket, majd a harmincas években következett Joseph Bell, aki bejegyeztette ezeknek első elektromos verzióját.

Lawrence nem nyerte el a szabadalmat, bár az édesanyja Bridgwood Manufacturing Company néven indított is egy vállalkozást, a lánya ötletére alapozva. (Lotta Lawrence maga is hozzátett a találmányhoz egy olyan fejlesztést, amely megvédte az üveget a párásodástól, sőt amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, az ötletet felajánlotta a hadseregnek, hogy a harcokban használt távcsövek hasonló problémáit megelőzzék).

A vállalkozás azonban nem járt sikerrel, mire az ablaktörlő 1923-ban kötelezővé vált volna, a cég a fennmaradt információk alapján valószínűleg befejezte működését.

Lawrence tulajdonképpen semmilyen jövedelemre nem tett szert a találmányaiból. Ebben az időszakban elég szokatlannak számított az, hogy egy nő ilyen kérdésekkel foglalkozik, nem kizárt, hogy egy kedvezőbb társadalmi környezetben a színésznő neve feltalálóként is fennmaradt volna.

Utolsó évei

Lawrence színészi karrierjének az első világháború éveiben áldozott le. Ebben nagy szerepe volt egy 1915-ben elszenvedett balesetnek, amely egy filmforgatás közben érte. A stúdió, ahol forgattak, lángra kapott. Lawrence megégett, a haja megperzselődött, és egy eséstől eltört a gerince is. Hónapokig nem forgatott, és a sérülése soha nem jött egészen helyre.

A férjéhez fűződő viszonya megromlott, miután azzal vádolta meg, hogy rendezőként ő tehetett arról a jelenetről, amely során megsérült. (Férjével, Harry Solterrel közösen alapították meg a Victor Studiost, főleg Lawrence hírnevére alapozva. Ekkorra a színésznő heti ötszáz, férje heti kétszáz dolláros jövedelemre tett szert. A cég a némafilmekre specializálódott, ám később a házaspár kiszállt az üzletből, a vállalatot pedig a Universal bekebelezte).

Lawrence problémái annyira súlyossá váltak, hogy négy hónapra lebénult, ám a kezelési költségei fizetését a stúdió megtagadta. 1921-ben megpróbálkozott egy hollywoodi visszatéréssel, de nem aratott nagy sikert.

Második férje tükrözte az érdeklődését, ugyanis egy autókereskedővel házasodott össze. Ketten a húszas évek közepén Los Angelesben egy színházi sminkszereket áruló kozmetikai vállalkozásba is belekezdtek, amely többek között azokat a termékeket árulta, amelyeket Lawrence talált ki. Bár a pár időközben elvált, a céget közösen működtették tovább, egészen addig, amíg a nagy világgazdasági válság el nem sodorta ezt a vállalkozást is.

Harmadik férjével csak néhány hónapig éltek együtt, miután a férfi alkoholista volt és súlyosan bántalmazta Lawrence-t.

A gazdasági válság elsöpörte Lawrence vagyonát, ráadásul a némafilmeknek is befellegzett, ezért kénytelen volt az MGM által a régi sztároknak biztosított járadékból éldegélni. Az orvosok gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg nála, amely többek között depresszióval járt együtt.

Lawrence már 1912-ben kifejezte öngyilkossági szándékát, miután a férjével összeveszett, de akkor nem követte tett az elhatározást. A rossz egészségügyi hírek hatására azonban 1938 decemberében már valóban önkezével vetett véget életének – megmérgezte magát. Jelöletlen sírjára csak 1991-ben, egy névtelenségbe burkolózó brit színész adományából került emléktábla.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu