Körbetekerték az országot, most újabb kihívásra készülnek a vásárhelyi bringások
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, április 23-án két hódmezővásárhelyi és egy makói kerékpáros pattant biciklire, hogy erőnlétüket, tűrőképességüket és kitartásukat próbára téve 6 nap alatt tekerjék körbe Magyarországot. Fejes Ferencnek, Csatlós Jánosnak és Benyó Zsoltnak természetesen sikerült teljesíteni a kihívásokkal teli vállalkozást, sőt életre szóló élményekkel és tanulságokkal is gyarapodtak az út során. A csapat egyik oszlopos tagjával, Csatlós Jánossal beszélgettünk.
Kezdjük az elején, honnan ismerik egymást a többiekkel? Mi adta az ötletet Magyarország körbetekerésére?
Az országúti kerékpározás régóta összeköt minket, egyfajta életformánkká vált, a szabadidőnket legtöbbször a kerékpáron töltjük és a versenyekre, teljesítménytúrákra és csapatos edzésekre is együtt járunk. Közös a szenvedélyünk a tekerés és mindannyian keressük azokat a kihívásokat, amikor a sebesség és a távolság kombinációja jelen van. Az ország kerülés ötlete is ehhez az életszemlélethez kapcsolódik, hiszen korábban már körbebicikliztük a megyét csapatként, most viszont egy nagyobb kihívásban gondolkodtunk.
Milyen szervezést igényel egy ilyen út?
A sikeres körbetekerés kulcsa a jó tervezés. Az egyes napok tekerési távolságát az erőnléthez kell igazítani, figyelembe véve a domborzati adottságokat is. Ami az időjárást illeti, ebben a tekintetben nem nagyon lehet előre tervezni, a szél és az eső jelentősen befolyásolhatja a befektetett energiát és a megtett utat. Sok éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy szervezéskor a napi kitűzött kilométerhez kell igazítani a szállásokat, ellenkező esetben hajlamosabb az ember a hangulatához, vagy az aktuális erőnlétéhez igazítani a napi távot, ám az könnyen a kitűzött cél rovására mehet.
Ezek szerint szükség volt előre foglalt szállásokra?
Kilenc és tíz óra közötti nettó tekerési időt terveztünk minden napra, ami síkon olyan 280-300 kilométert jelentett, szinten pedig nagyjából 250 kilométernyi távolságot engedett meg. Mivel ezt a távolságot nagyrészt világosban kellett megtenni, nagyon fontos volt számunkra, hogy az adott napi távolság végére érve legyen egy hely, ahol lecserélhetjük az átázott ruháinkat, ahol megtisztálkodhatunk, megvacsorázhatunk és előkészíthetjük a másnapi reggelinket, a reggeli 7:30-as indulást ugyanis muszáj volt tartani ahhoz, hogy a nap végére meg legyen a közel 300 kilométeres táv. Időben mindig ugyanannyit igyekeztünk nyeregben tölteni, a távolság és a szint ugyanis valamennyire kompenzálják egymást, ám a pulzust mindig a megfelelő tartományban kellett tartani ahhoz, hogy bírjuk a 9-10 órás tekerést energiával.
Ez azért az egyéni edzettségtől is függ, nem?
Így van, ezt úgy lehet a legjobban kompenzálni biciklizésnél, ha mindig az éppen legerősebb megy elől, így a harmadik akár 15 százalékkal kevesebb energia befektetéssel tud ugyanazzal a sebességgel haladni a sor végén. Persze ez a széljárástól is függ, de így azért ki lehet kompenzálni az edzettséget, ami egyébként egyforma, inkább az adottságaink különböznek. Szintes napokon például nekem a legnehezebb a testtömeg miatt, ám sík terepen én vagyok a legerősebb, ezáltal én szoktam többet elől menni.
És ha már széljárásnál járunk, kedvezőek voltak az időjárási körülmények?
Többször is eláztunk, de talán az volt a legrosszabb, amikor a második napon, valahol Sárospatak környékén egy 15 milliméteres, jégesőbe torkolló zivatar kettészakította a túránkat. Olyan hirtelen tört ránk az eső, hogy nem volt időnk felvenni a speciális ruházatot, ezáltal a rajtunk lévő és a hátizsákunkban tárolt ruha is elázott. A sárospataki szállás egy nem tervezett megálló volt, ám az időjárási körülmények miatt rögtönöznünk kellett. Mivel a tervezett 270 kilométer helyett ezen a napon csak 180-at tudtunk tekerni, a maradék 90 kilométernyi mínuszt a következő négy napra kellett elosztanunk, így a következő napon már nettó tizenkét órát kellett tekernünk.
Ez sem szegte kedveteket?
Hármunk közül ketten hajlamosak lettünk volna egy nappal meghosszabbítani a túrát, ám Zsolti ragaszkodott az eredeti tervhez, ezáltal minket is húzott, hogy ne adjuk fel. Talán ez a kulcsa az egésznek, ahhoz ugyanis, hogy meg legyenek a célállomások, tűzön-vízen át tartani kell az eredeti tervet. Amikor az ember már nagyon fáradt, nem igazán tud jó döntéseket hozni, ezért általában reggel, kipihenve határoztuk meg a céljainkat és igyekeztünk nem eltérni tőle. Nem tűnik soknak ez a 90 kilométer, ám ahhoz, hogy behozzuk a lemaradást, tudtuk, hogy a következő négy napban kilenc-tíz órákat fogunk tekerni, ami késő esti beérkezéseket jelentett. A fürdést és a vacsorát követően a tervezett tíz óra helyett éjfélkor kerültünk ágyba, hatkor viszont már csörgött az ébresztő. Amikor lerövidül a pihenőidő, az izmok nem tudnak megfelelően regenerálódni, ezáltal kötöttebbek lesznek, fájni kezdenek, vizesednek. Innentől kezdve már fizikai tünetei is vannak a kialvatlanságnak. A végére tényleg csak az elszántság és a kitartás marad.
Egy ilyen hosszú túrához gondolom nem elég egyetlen hátizsák. Hogyan oldottátok meg a csomagot?
A két napos, vagy hosszabb túráknál nagy biztonságot jelent, ha van egy kísérőautónk. A párom vállalta ezt a feladatot, ő vitte az általános felszerelést, a javító eszközöket, a váltó ruhákat és azokat az élelmiszereket is, amelyet nem a biciklin fogyasztottunk el. A napi elsősegély és szervizkészlet a mi hátizsákunkban volt, jellemzően egy külső és két belső gumival, hiszen minden nap volt legalább egy defektünk, sőt olyan is előfordult, hogy négy defektet kapott a csapat.
Voltak-e egyéb nem várt körülmények, nehezítő tényezők?
A nem várt körülmények közül talán a kerékpáros térkép kiszámíthatatlan útvonalai voltak a legzavaróbbak, legalábbis ami a határ közeli utakat illeti. Igyekeztünk amennyire csak lehetett tényleg megközelíteni a valós országhatárt, ám előfordult, hogy minden előzetes jelzés nélkül úgy ért véget egy út, mint egy zsákutca és vissza kellett fordulnunk. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy hosszabb szakaszon vadcsapáson haladtunk, de olyan is előfordult, hogy a navigáció okozott eltévedéseket és időveszteségeket, melyek aztán mind a szállásra érkezés idejét befolyásolták. Nyugat-Magyarországon már jobb volt a helyzet, de azért ott is figyelni kellett.
A szervezés mellett fizikai felkészülést is igényel egy ilyen út?
Ha valaki nagyon elszánt, le tud tekerni 300 kilométert egy nap alatt, ahhoz azonban hogy ezt hat napon keresztül minden egyes nap megtegye, már komoly felkészülés szükséges. Egy évben jellemzően olyan tizenötezer-húszezer kilométert tekerünk, ami hetente olyan 300-350 kilométert jelent, ám az indulás előtti utolsó egy hónapban minden héten 400-450 kilométereket kerékpároztunk három-négy alkalomra osztva. Erre azért volt szükség, hogy folyamatosan egymás mögött tudjunk haladni, ám ehhez azonos tempó is szükséges, minimum 30 km/órás átlagsebesség, akármilyen szélviszonyok között. Nem elég csak a kiránduló tempóban kerékpározni, mert akkor nem fér bele 300 kilométer a tíz órába.
Speciális kerékpárra van szükség ahhoz, hogy ezt a sebességet hosszú távon tartani lehessen?
Igen, ezt nem lehet akármilyen biciklivel megcsinálni, országúti versenybicikli szükséges hozzá a nagyon kedvező aerodinamikai adottságok és a könnyű tömeg miatt. Ezek a karbonvázas országútik jellemzően 7-8 kiló között vannak és kifejezetten arra a célra szolgálnak, hogy hosszú távon nagyobb sebességgel lehessen haladni velük.
Hogyan foglalnád össze ezt a hat napot?
Ezt a tekerés előtt nem is gondoltuk, de az emberi teljesítőképességünk határát súroltuk, így amikor esténként célba értünk, valamiféle eufória fogott el bennünket és aztán minden nap ezt a pillanatot vártuk. Persze ez menet közben értékelődött át.
Valahol ezt a fajta eufórikus érzést jelenti önök számára a tekerés is, nem?
Pontosan. Tekerés közben a hétköznapi gondok egy óra múlva már teljesen eltávolodnak, szinte lehetetlen rájuk gondolni is. Az a különbség a hagyományos kirándulós típusú tekerés és a tempós tekerés között, hogy amikor magasabb pulzussal, erőnket megfeszítve haladunk, teljesen kiürül a fejünk. Valahol a futáshoz tudnám ezt hasonlítani, amikor valaki annyit próbál futni, amennyit az ereje enged és egy idő után átlendül és semmi másra nem tud gondolni.
A célba érés is ilyen érzéseket keltett önökben?
A családunk, a barátaink, a biciklis társaink Makón konfettivel, pezsgővel és vidámsággal vártak bennünket, így az utolsó két órában már csak ez tartott életben minket. Személy szerint ekkorra az energiatartalékaim teljesen elfogytak, a pulzusom száz fölé is alig ment, már csupán robot üzemmódban tekertem és arra vágytam, hogy láthassak végre néhány ismerős arcot, megöleljem őket.
Van olyan dolog, amit utólag máshogy csinálnának?
Nem igazán tudok ilyet mondani, talán az időzítés, mert az április hónap túl szeszélyes egy ilyen túrára. Még nincs elég meleg, ellenben hűvös, szeles és esős az időjárás, ezért a jövőben inkább májusra szerveznénk egy ilyen túrát, bár nyilván a túl meleg sem jó.
Hogyan lehet egy ilyen utat kipihenni?
Tudtuk, hogy legalább 48 óra szükséges lesz ahhoz, hogy ismét a megszokott mozgástartományunkban mozoghassunk és helyreálljon az emésztésünk. Az érkezést követő második estén már tudtunk normálisan aludni, addigra megszűntek a görcsök és a hidegrázás.
Vannak hasonló tervek a jövőt illetően?
Van egy olyan rémkép a fejünkben, hogy a Trianon előtti történelmi Nagy-Magyarország területét kerüljük körbe, ez a mostani út több mint a dupláját jelentené, 3500-3800 kilométert. Ezt 14 naposra terveznénk, az egykori országhatár jellegzetes pontjait érintve, közel 10 órás tekerésekkel, tartva a napi 300 kilométert.
Mit üzennének azoknak, akik hasonló túrára indulnának?
Talán azt, hogy kellő felkészülést követően megéri belevágni, hiszen minél inkább elérjük a saját határainkat, annál nagyobb örömérzést ad egy ilyen túra és persze életre szóló emlékeket, melyek erőt adnak a nehezebb napokon is. Emellett a biciklizés nagyon jó csapatépítő sport, akár párok, családok, baráti társaságok számár is ideális lehet, főleg úgy, hogy számtalan tanulsággal szolgál az élet más területén.
Fotók: Csatlós János
Címkék:
biciklitúra kihívás vásárhelyi bringások Magyarország körbetekerése Csatlós János Fejes Ferenc Benyó Zsolt
