Apránként jöttek az éjszaka a határsértők

Egy, migránsokkal a kocsijában balesetet szenvedett embercsempészt is elfogtak a rendőrök.
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a cseh és osztrák rendőrökkel együttműködve tegnap 22 óra és május 7-én 6 óra között 13 illegális migránst tartóztattak fel Mórahalom külterületén. Ellenőrzésük során a csoport tagjai afgán és pakisztáni állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
A rendőrségre ma, valamivel 4 óra előtt érkezett bejelentés, hogy egy kisteherautó az M5-ös autópályán Szatymaz külterületén szalagkorlátnak csapódott. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ahol megállapították, hogy egy román honosságú Fiat Ducato típusú jármű és annak román sofőrje ütközött a szalagkorlátnak. A jármű átvizsgálása során az egyenruhások az autó rakterében további 19 férfit találtak, akik magukat afgán és pakisztáni állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A balesetben senki nem sérült meg.
A rendőrök a sofőrt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
6 óra 30 perckor 12 illegális migránst tartóztattak fel Mórahalom külterületén. Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír és török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
6 óra 40 perckor 42 illegális migránst tartóztattak fel Ruzsa külterületén. Ellenőrzésük során a csoport tagjai iraki, afgán és szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.