Állattenyésztési napok: Szent György Napi Juhásztalálkozóra invitál a Mezőgazdasági Kar

A XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon az SZTE Mezőgazdasági Kar a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel együttműködve, közösen rendezi meg a harminchatodik Szent György Napi Juhásztalálkozót, melynek keretében ismét érdekes programokkal várják az érdeklődőket.
A találkozón juh- és kecsketermékekből készült ételek gasztronómiai bemutatójával, juhnyírási és körmözési bemutatóval, illetve az ágazathoz kapcsolódó technológiai, illetve kézművesbemutatókkal, valamint folklórműsorral és gyermekrajzversennyel készülnek a szervezők.
Íme a részletes program!


Megkezdődtek a XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok – FOTÓK!
Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitó keretében elmondta, idén 27 országból mintegy 400 kiállító érkezett a vásárra.
Kiemelt kép: SZTE Mezőgazdasági Kar Facebook-oldal