A nő, aki Róma első császárával is szembeszállt

Fulvia Antoniára a római történelem kedvelői többnyire a híres Marcus Antonius feleségeként emlékeznek, e címke azonban messze nem fedi le személye jelentőségét. Antonius már a harmadik férje volt, és mire Kr. e. 47-ben vagy 46-ban összeházasodtak, Fulvia már ismert személyiség volt a római közéletben, szerepe pedig a későbbiekben csak még meghatározóbbá vált.

Pozíció és ügyesség

Fulvia politikai súlya majdnem ugyanolyan vonzó lehetett Antonius számára, mint vagyona, amelyet két ősi család utolsó leszármazottjaként örökölt. A politikai súly első, Publius Clodius Pulcherhez való házasságából származott, azonban kellett hozzá Fulvia ügyessége is, hogy jól ki tudja azt használni.

Életük háttere a római polgárháborúk kora volt, amikor mindenki számára veszélyes volt a politikában való szerepvállalás. Clodius kíméletlen és sikeres politikus volt, aki annak ellenére, hogy a hagyományos uralkodó osztályból származott, a köznép kegyeit kereste. Emiatt összetűzésbe került az arisztokrácia iránt elkötelezett Titus Annius Milóval, ellentétüket mind a bíróságokon, mind az utcákon – felbérelt verőlegényekkel – igyekeztek eldönteni. A végkifejlet Clodius halála lett, amiért Milót bíróság elé állították.

Fulvia a római viszonyok közt szokatlanul odafigyelő feleség volt, és közeli viszonyt ápolt Clodiusszal – érdekelte karrierje, és rendszeresen vele tartott utazásain. Mindazonáltal férje halála után jött igazán elemébe. Zavargást robbantott ki azzal, hogy Clodius véres holttestét végighúzatta Róma utcáin, hogy szimpátiát gyűjtsön a köznép körében, édesanyjával együtt pedig tanúskodott is Milo tárgyalásán – jelentőségteljes módon utolsókként szólaltak fel. Látványos, nyilvános gyásza megerősítette Clodius pártját, és gyengítette Milóét.

E gyász azonban nem akadályozta meg Fulviát abban, hogy újra férjhez menjen – a hagyományok által előírt gyászperiódus után szinte azonnal. Második férje Gaius Scribonius Curio, egy pályája kezdetén álló ígéretes politikus volt. A házasság által karrierje még ígéretesebbé vált: az arisztokrata oldalról egyszerre a populárisra került, döntései pedig olyan határozottságról tettek tanúbizonyságot, amely korábban hiányzott személyéből. Habár nyíltan nem ismerték el szerepét, Fulvia hatása nyilvánvaló volt.

Curio Észak-Afrikában, egy I. Juba numidiai király ellen viselt hadjárat során életét vesztette Kr. e. 49-ben, Fulvia pedig Kr. e. 47-ben vagy 46-ban Marcus Antoniushoz ment férjhez (Cicero szerint már Clodiusszal való házassága alatt is szexuális kapcsolat volt kettejük között). Antonius fiatal volt, nagyravágyó, és közel állt Julius Caesarhoz, azonban hiányzott belőle az önkontroll és a határozottság – ezek a tulajdonságok azonban megvoltak Fulviában. Feleségként Antonius pályájára hasonlóan nagy hatással volt, mint Curióéra.

Emellett Antonius kevésbé dicsőséges szerepvállalásaiban is része volt: évekkel később kritikusai előszeretettel terjesztették azt a szóbeszédet, miszerint miután Cicero – Antonius megrögzött ellenzője – a proscriptiók (törvényen kívül helyezés, mely által az illetőt bárki szabadon megölhette) során életét vesztette, Fulvia egy hajtűvel szurkálta össze a halott orátor nyelvét.

Fulvia háborúja

Fulvia azonban nem elégedett meg a támogató szereppel. Az életrajzíró Plutarkhosz szerint olyan nő volt, aki „uralkodóként akart uralkodni, és parancsnokként parancsolni.” Cassius Dio történetíró szerint „a következő évben (Kr. e. 41) Publius Servilius és Lucius Antonius lettek névleg a konzulok, a valóságban azonban Antonius és Fulvia voltak azok.” Ebben az évben történt, hogy Fulvia felbőszült Antonius szövetségesére, Octavianusra, amiért az közösen elért eredményeikért igyekezett minden dicsőséget magának learatni. Az asszony ezért háborút indított Róma jövendőbeli első császára ellen.

Ez volt az úgynevezett perusiai háború, és talán Fulvia életének legnagyobb dobása. Akár támogatta őt ebben Antonius, akár nem (a későbbiekben mindenesetre tagadta), Fulvia volt a fő szervező erő ebben a műveletben, amely arra irányult, hogy az Itália feletti hatalmat kicsavarják Octavianus – a későbbi Augustus császár – kezéből. Az ekkoriban vert érmék, amelyek Fulviát a győzelem szárnyas istennője, Victoria képében ábrázolják, bizonyítják szándéka komolyságát: Fulvia az első nő, aki római pénzérmén szerepel. Rajta kívül ekkoriban kizárólag a második triumvirátus tagjainak arcai szerepeltek a pénzeken, azaz Octavianusé, Antoniusé és Lepidusé, Róma három kvázi uralkodójáé.

Fulvia és sógora, Lucius sereget gyűjtöttek, és bevették Perusia (a mai Perugia) és Praeneste (a mai Palestrina) városait. Fulvia szerepét, mint a harc kirobbantója nyíltan elismerték ekkoriban – amikor Octavianus csapatai ostromolni kezdték Perusiat, a városba hajított lövedékeikre neki szóló sértéseket írtak. Octavianus végül sikeresen bevette a várost, azonban megkegyelmezett Antonius feleségének és fivérének, mivel elméletben még mindig szövetségesek voltak.

Fulviának a vereség nem szegte kedvét: Görögországba utazott, ahol Antonius éppen állomásozott, és megpróbálta meggyőzni, hogy hajózzon Itália ellen. Antonius a források szerint igen dühös volt Fulviára itáliai tevékenysége miatt, felesége érvei azonban meggyőzőek voltak – Róma már ketté volt választva, és két nagy flotta parancsnoka is készen állt Antonius oldalán Octavianus ellen hadba lépni. Octavianus és Antonius végső leszámolása akár tíz évvel korábban is bekövetkezhetett volna Fulviának köszönhetően, és talán más vége is lett volna, mint amelyet ma ismerünk. A törhetetlen asszony azonban súlyosan megbetegedett, és váratlanul meghalt Kr. e. 40-ben. Vélhetően negyvenes évei elején járt ekkor.

Antonius éppen Octavianus csapataival állt szemben Brundisiumnál (a mai Brindisi), amikor megkapta a hírt. Meglátta benne a könnyű kiutat, és ezt is választotta: a férfiak megegyeztek abban, hogy Fulviát hibáztatják az egész konfliktusért, ily módon törékeny szövetségük továbbra is fennmaradt. Antonius keletre vonult, és Kleopátra királynő oldalán rendezkedett be Egyiptomban, míg Octavianusé lett az Itália feletti teljes irányítás.

Igen valószínűnek tűnik, hogy ha Fulvia életben maradt volna, nem elégedett volna meg egy ilyen kiegyezéssel. Bátor nő volt, aki jobban otthon érezte magát egy katonai táborban, mint a szövőszék mellett, és habár politikai tevékenysége miatt „nőietlennek” gúnyolták, még ellenzői is kénytelenek voltak elismerni, hogy erejével mindenkinek számolnia kellett. Jóval több volt, mint valakinek a felesége, lánya, vagy testvére: Fulvia volt a második triumvirátus nem hivatalos negyedik tagja, aki igen közel járt ahhoz, hogy új pályára állítsa Róma történelmét.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu