A Galambosok szerint könnyű volt a történelem érettségi

Pedig nem egy laza tantárgy.
Hétfőn elkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák országszerte. Először magyarból, majd matekból, ma pedig történelemből kellett számot adni tudásukról a diákoknak.
– Szerintem jól sikerült, annyira nem volt nehéz. Kifejezetten tárgyi tudásról szóló kérdés nem sok volt, viszont annál több volt benne a szövegértés és a forráselemzés- nyilatkozta portálunknak Palócz Csaba a Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző iskola 12 A-s, gépésztechnikus diákja. Hozzátette, töriből erős 3-as, gyenge 4-es szokott lenni év végén, és szerinte most az érettségi is hasonlóan sikerült.
Elmondta azt is, a nyelvi érettségitől és a szerdai szakmai érettségitől sem tart nagyon. Megkönnyebbülten mondta, hogy a nehezén túl vannak. Gödöllőn szeretne majd tovább tanulni, a gépészeti egyetemen.

Osztálytársa, Gheorghita Emánuel szerint sem voltak nehezek a feladatok. – Nehezebbre számítottam- mondta. Szerintem olyan 4-es lesz. Esszében az ipari forradalmat és a tartárjárást választotta.
Kifejtette: összességében 4-es érettségi átlagra számít. Szerinte is már túl vannak a nehezén. A szakmai tárgyra, ami a jövő héten lesz, viszont még gyakorolnak, készülnek.
Történelemből középszinten vizsgázóknak a négy esszéfeladatból kettőt kell választaniuk: egyet az egyetemes történelemre vonatkozó két feladat közül, egyet a magyar történelemre vonatkozó két feladat közül.
Az esszé feladatoknál ezekből lehetett választani: Athéni demokrácia és A Kádár-korszak gazdaságpolitikája, vagy a Második ipari forradalom és Tatárjárás.
A középszintű írásbeli 180 percig tartott, a diákoknak egy központi feladatsort kellett megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, a második szöveges (kifejtendő) feladatokból áll. Az írásbeli feladatsort 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat csaknem fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tartott. A vizsga két feladatsorból áll, a középszintűhöz hasonlóan.
Csütörtökön megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák.