Nyolc földeáki kisbaba született három hónap alatt

Hajnal Gábor polgármester még a majális előtt látogatta meg valamennyiüket, a község és a képviselő-testület nevében köszöntve őket és családjukat. (A képen Hajdu Babett a szüleivel.) A 2020-ban és 2021-ben született babákat a júniusi, a községháza házasságkötő termében rendezendő ünnepségen köszöntik majd.
„Április 29-én meglátogattam az első negyedévben született babácskákat és szüleiket. Az első negyedévben 8 gyermek látta meg a napvilágot földeáki lakosként, boldogságot és örömet hozva családjának akik már nagyon várták őket. Nagyon köszönöm, hogy fogadtak ezen a napon, megnézhettem a szülők szeme fényét. Nagyon sok boldogságot, örömet és jó egészséget kívántam a község lakói, a képviselő testület tagjai nevében a meglátogatott családoknak. Mindig örömmel teszem/tesszük ezt immáron 8 éve, és megdöbbenünk azon, hogy a ma még újszülött gyermekek holnap már első osztályba mennek az iskolába, annyira telik az idő…” – írta ki a legnagyobb közösségi portálra bejegyzésében Földeák polgármestere.
[Best_Wordpress_Gallery id=”822″ gal_title=”babák, Földeák”]
Négyen a nyolcból.
– Mind a nyolc, most köszöntött kisbaba idén január elseje és március harmincegyedike között született. A kisbabák a pénz mellett virágcsokrot kaptak – mondta Hajnal Gábor. Hozzátette, hogy júniusban köszöntik a községháza házasságkötő termében azokat a kisbabákat, akik tavaly, illetve tavalyelőtt születtek. Ugyanis ez a kedves ünnep a koronavírus járvány miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt.
A helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén idén január 1-től – visszamenőleges hatállyal – az újszülöttek támogatását az eddigi húszezer forintról ötvenezer forintra emelte fel.
2021-ben egyébként összesen 25 földeáki kisbaba született, azaz átlagban kéthetenként egy.