Elbúcsúztak a Juhász Gyula ballagói

Három osztály 66 diákja búcsúzott a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolától szombat délelőtt.
– Végtelenül boldog vagyok, hogy ismét a templomunkban jelenléti ballagást tudtunk tartani, ugyanis az előző két évben a pandémia okán virtuális és digitális ballagásunk volt, ami nyilván nem az igazi; nem tudtak végigvonulni a gyerekeink az osztályaikon, nem tudtak elköszönni itt maradó, fiatalabb diáktársaiktól, tanáraiktól, de most, hogy a templomunkban, vendégek előtt, méltó körülmények között tudtuk megrendezni ezt az alkalmat, ez nagyon nagy boldogsággal tölt el, engem is, és remélhetőleg mindenkit – osztotta meg Kovács Tibor.

Az igazgató kiemelte: a gimnáziumi mellett két technikumi osztály búcsúzott, utóbbi a rendészet és közszolgálat, valamint szociális és egészségügyi ágazatban tanuló végzősöket foglalja magába.
Mint megtudtuk, izgatottan várják a ballagók az érettségit is, amely kapcsán az igazgató rámutatott: rendhagyó módon nem péntek délután, hanem szombaton rendezték meg a ballagást, így rövidebb idejük lesz a tanulóknak regenerálódik, de bízik benne, hogy felkészülten állnak a megmérettetés előtt.
