Még nincs terve a hétvégére? – mutatjuk a környék programjait!

Ezen a hétvégén az egész megyében izgalmas programokkal, koncertekkel és vásárral várják a kikapcsolódni vágyókat, már csak azt kell eldönteni, melyiket válasszuk. Mutatunk pár lehetőséget!
Szombaton Családi Gazdanapot tartanak a BFMK előtti téren, melynek keretében egész napos zenés és táncos produkciókkal, míg este koncerttel és utcabállal is várják az érdeklődőket, de a kistermelők portékái is elérhetőek lesznek.

Algyőn is színes programokkal, kiállítással, főzőversennyel, táncbemutatókkal, sportmérkőzéssel, koncertekkel és tűzijátékkal várják a látogatókat a Faluháznál.

Az újszegedi Erzsébet Ligetben és a Zápor-tónál április 30. és május 1. között koncertekkel, sztárvendégekkel, vendéglátósokkal, vidámparkkal, családi- és gyermekprogramokkal készülnek a kikapcsolódni vágyók számára.

A makóiak is színes programmal készülnek május elsején, színpadra lép többek között Nika, Veréb Tamás, az USNK és egy helyi zenekar is, de lesz vidámpark és kirakodóvásár is.

Pezsgős reggeli, füstös tépett húsos ebéd, délutáni ginezgetés – mi kell még? Április 30-án, szombaton egész napos brunchra várja vendégeit a Dél-alföldi Gasztronómiai és Turisztikai Egyesület.

Ha egy igazán jó tavaszi programra vágyna, ne is keresgéljen tovább, a május elsejei hétvégén ugyanis ismét Szedd magad! virágvásárral várják az érdeklődőket a mórahalmi TulipGardenben.

Szeged Bike kerékpártúra / Nyugitúra: Tiszasziget, Mélypont
Az aktív kikapcsolódás szerelmesei a Szeged Bike csapatával pattanhatnak két kerékre szombat délután, hogy egy kellemes tavaszindító túra keretében a tiszaszigeti Mélypontig tekerjenek. Kellemes, baráti és családias hangulatú szombati kirándulásra kell számítani, az út végén pedig hideg sörrel és zsíros kenyérrel várják a túrázókat.

Madárgyűrűzés a szegedi Fehér-tónál
Mikor, hányszor költenek a madarak? Mikor repülnek ki az első fiatalok? Egyáltalán hány madár költ ezen a területen? – többek között ezekre a kérdésekre is választ kapnak azok, akik a szegedi Fehér-tóhoz látogatnak a hétvégén, szombat délelőtt ugyanis madárgyűrűzési bemutatót tartanak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjának tagjai.

Április 30-án, este 7 órától tavaszi csillagtúrára várja az érdeklődőket a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja.

Kiemelt kép: illusztráció