Hétvégén indul az Alföld Kupa amatőr autocross versenysorozat Makón

Lóerőkből nem lesz hiány a hétvégén a földeáki út melletti versenypályán. Szombaton és vasárnap lesznek futamok.
Az Alföld Kupa versenysorozatba Makó, mint országos bajnoki forduló helyszíneként csatlakozik bele a vérkeringésbe. Magyarországon öt olyan pálya van, ami megfelel ennek a titulusnak és köztük van a makói is ilyen, ami azért is kiemelkedő, mert csupán hat éves.
– Kevesen ismerték eddig a pályát, de a tavalyi évben sikerült rendeznünk egy Közép-Európai Zóna kupát, ahol külföldi nevezők is voltak, így a versenyzői szféra tágabb köre is felfedezhette a pályánkat – tudtuk meg Mihály Norberttől a Marosmenti Extrémsport Egyesület elnökétől.

A most hétvégi versenyre az előzetes nevezések alapján közel 90-en jelentkeztek. Az amatőrök: junior, terepgokart, kis- közép- nagy és szuper, valamint két lada katagóriában állnak majd rajthoz.
– Az országos bajnokság ennél némileg komolyabb. TAX, Buggy/1600 és Szuper buggy kategóriák lesznek. Hét autó a 400 lóerőt is meghaladja.
A versenynap szombaton 9 óra 45 perctől szabadedzéssel veszi kezdetét, majd időmérő futamok lesznek, ez alapján kvalifikálják magukat az autóversenyzők a futamokra, melyek 18 óráig tartanak majd. Vasárnap pedig már reggeltő felbőgnek a motorok és a kora esti döntőig folyamatosan összecsapnak a lóerők.