Ma sem tudni, mi lett Anglia első újvilági gyarmatának sorsa

Ismeretlen földekre elhajózni, azokat benépesíteni sosem volt egyszerű feladat, kicsit hasonlít ahhoz, mintha manapság egy új bolygó benépesítésére indulnánk el. A több hetes, sőt hónapos utazást az Újvilágba, majd az ott felmerülő nehézségeket csak az igazán bátrak merték elvállalni. Amerika történetének kezdetei tele vannak sikertelen kolónialapítási tervekkel. Az egyik leghíresebb kétségtelenül Roanoke, az elveszett kolónia, ahonnan szőrén-szálán eltűnt az összes telepes. Hogy mi történt velük, az máig a gyarmatosítás korának egyik legnagyobb rejtélye.

Roanoke kezdetei

Bár az Egyesült Államokban Jamestownt tekintik az első angol kolóniának, ezt megelőzően is voltak próbálkozások arra az angolok részéről, hogy benépesítsék az Újvilágot.

I. Erzsébet királynő 1584. március 25-én biztosított egy területet Walter Raleighnek, hogy ott kolóniát alapítson. Raleigh expedíciója körülbelül egy hónappal később útra kelt, majd július 4-én kikötött a Roanoke-szigeten.

Egy telep megalapítása azonban korántsem volt annyira egyszerű. Az 1584-es expedíció csak feltérképezte a területet, 1585-ben azonban Richard Grenville és Ralph Lane vezetésével partra szállt 107 ember, hogy telepet alapítson.

Kettejük között nem volt felhőtlen a viszony, mert Lane nem értett egyet Grenville vezetési módszereivel, amely többek között ahhoz vezetett, hogy felégette a közeli indiánok által lakott Aquascogoc nevű települést, miután azzal vádolta meg őket, hogy elloptak egy ezüstkupát.

Grenville azzal az ígérettel hagyta ott az első telepeseket augusztusban, hogy nemsokára megfelelő ellátmánnyal fog visszatérni. Csakhogy amíg rá vártak, a telepesek összetűzésbe kerültek a helyi indiánokkal, akik még mindig nehezteltek rájuk a fenti eset kapcsán.

Mikor Francis Drake, aki az expedíciójáról hazafelé hajózva kikötött Roanoke-ban, felajánlotta a telepeseknek, hogy hazaviszi őket, azok pedig éltek a lehetőséggel, és elhagyták az első telepet. Grenville már csak az elhagyott települést találta meg, ezért hazatért a rakományával együtt, de a helyszínen hagyott 15 katonát.

Egy kolónia köddé válik

Raleigh nem adta fel a tervét, hogy Roanoke-ból ismét működő telepet csináljon, ezért 1587-ben új expedíciót szervezett. A vezetője John White lett, Raleigh barátja, aki művész volt, a helyi indiánokról készített rajzai szerencsére a mai napig fennmaradtak.

Amikor 1587. július 22-én kikötöttek a régi település helyén, ott nem találták meg azt a 15 katonát, csak egy csontvázat, amely vélhetően az ott hagyott angolok egyikéhez tartozott. A telepesek kedvét az új kolónia alapításához ez nem igen hozta meg, de White és társai nem tehettek mást, mert Raleigh flottájának a parancsnoka, Simon Fernandez, megtagadta, hogy visszatérjenek a hajóra.

Így épülhetett meg a második roanoke-i település, hevenyészett erődítéssel, hogy távolt tartsák a barátságtalan őslakókat. Bármilyen mostohák is voltak a körülmények, akadt jó hír is: augusztus 18-án született meg Virginia Dare, aki White lányának, Eleanor Dare-nek volt a gyermeke. Ő volt az első angol újszülött az Újvilágban.

A legnagyobb gondot az élelmezés jelentette, a telepeseknek ugyanis az Angliából hozott készleteikre kellett hagyatkozniuk, miután a helyi növénykultúrát nem ismerték eléggé. Ebben segítséget nyújthattak volna az indiánok, ahogy azt más frissen alapított telepek esetében tették, de erre az ellenségeskedés miatt nem került sor.

John White megpróbálta ugyan rendezni a viszonyt a közeli Croatoan indiánokkal, ám azok a törzsek, akiket az angolok korábban megtámadtak, nem hajlottak a békére. Az egyik telepest meg is ölték, miközben rákászott a tengerparton.

Ezután döntött úgy White, hogy még ugyanabban az évben hazatér Angliába, hogy erősítést és élelmet hozzon. Az új flotta azonban nem kelhetett útra egyhamar, mert a téli átkelést az óceánon a kapitányok megtagadták. 1588-ban pedig Angliát megtámadta a spanyol Legyőzhetetlen Armada, ami értelemszerűen minden gyarmatokkal kapcsolatos erőfeszítést másodlagos fontosságúvá tett.

White ezért képtelen volt hajókat szerezni, végül egy karibi térségbe induló kalózflottát vett rá, hogy kössenek ki Roanoke-ban. Amikor azonban 1590. augusztus 18-án, napra pontosan három évvel az unokája születése után megérkezett, ott nem talált senkit.

Fába vésett memento

White éjjel érkezett meg a kolónia területére, és arról számolt be, hogy nagyobb tüzet látott égni, mielőtt nappal partra szálltak volna. Hogy megnyugtassák a kolónia lakóit, egész éjjel hangosan énekeltek.

Másnap azonban, miután partra léptek, csak annyit láttak, hogy az avar és korhadt fák égtek. A talajon két-három lábnyomot láttak, amelyek vélhetően a helyi indiánokhoz tartoztak.

White abban egyezett meg a többiekkel a távozása előtt, hogy ha a helyi indiánok támadásának lesznek kitéve, akkor felhagyják a kolóniát, és máltai kereszteket vésnek a fába a távozásuk jeleként.

Csakhogy White egyetlen ilyet sem talált, kivéve az erődítés egyik oszlopában a „Croatoan”, valamint egy közeli fán található „Cro” feliratot.

Ennyi maradt összesen a kolóniából és a telepesekből, mivel a házakat szabályszerűen lebontották. Ez, és a máltai keresztek hiánya arra utalt, hogy Roanoke lakói békében távoztak a helyszínről.

White-nak nem volt alkalma arra, hogy sokáig vizsgálódjon, mert a vele tartó emberek még éjfél előtt vissza akartak térni a hajókra, ugyanis vihar készülődött.

Az időjárás egyébként is végig kedvezőtlen volt, így hiába hajóztak el Croatoan szigetéig, a három horgonyát is elvesztő hajó kapitánya úgy döntött, hogy folytatja az útját, és nem kutatnak tovább az eltűnt telepesek után.

Erőszakos vég?

Bármilyen különösen hangzik is mai szemmel, bármiféle vizsgálat vagy expedíció az eltűnt kolónia felkutatására csak évekkel később indult. Ez részben magyarázható azzal, hogy Walter Raleigh számos vasat tartott a tűzben, és a befolyása ebben az időben csökkent.

1602-ben mégis egy hajót küldött Samuel Mace vezetésével, és el is jutott a helyszín közelébe, ám az expedíció költségeit fedezendő, inkább szasszafrász babérfát kezdtek el gyűjteni.

1603-ban Angliába visszatérőben egy másik hajó, a The Concord kikötött Roanoke közelében, hogy utánanézzen a roanoke-iaknak. A partraszállást követően azonban összeütközésbe kerültek a helyi indiánokkal, és a kapitányukat, Bartholomew Gilbertet megölték. A telepesek megtalálására tett erőfeszítések ezzel véget értek.

Nem kizárt, hogy Roanoke sorsa erőszakos véget ért, mert az elpusztításában érdekeltek voltak a spanyolok és a helyi indiánok is. A spanyolokat zavarta, hogy az angolok kalózkodással csapolják meg a karibi szigetvilágban lévő gyarmataikat, azt pedig végképp nem akarták, hogy Roanoke révén egy állandó bázisa létesüljön ezeknek a támadásoknak.

A közelben létesült francia erődöket is megsemmisítették, ráadásul ebben az időben a két ország hivatalosan is hadban állt egymással. Tudtak Raleigh vállalkozásáról is, ám a spanyol támadás elméletének ellentmond az a tény, hogy a fennmaradt iratok szerint még 1600-ban is azt keresték, merre lehet Roanoke.

A telepesek másik végzetének kétségtelenül az indiánok bizonyulhattak, és amint azt a fentebbi példák mutatják, az őslakosok és az angolok között megvolt az ok a háborúskodásra. Ezt a verziót támasztaná alá John Smith 1609-es beszámolója is, aki a később alapított Jamestown élén állt, a póheten indiánok főnőkétől megtudta, hogy a roanoke-i telepeseket lemészárolták, mivel a vele ellenséges chesepian törzzsel együtt éltek.

Hasonló értesülést osztott meg William Strachey, aki szintén Jamestownban élt, amely szerint a telepesek a póheten indiánok között éltek mintegy húsz évig, utána azonban lemészárolták őket.

Feltételezett túlélők

Mindennek azonban alapvetően ellentmond az, hogy White nem talált olyan nyomokat, amelyek arra utaltak volna, hogy Roanoke-t erőszakkal elfoglalták volna.

A legvalószínűbb feltételezések abból indulnak ki, hogy a telepesek valamelyik indián törzs védelmébe húzódtak, és ott élték túl a rájuk váró éveket.

A Zúñiga-térkép alapján, amely a nevét az angliai spanyol nagykövetről nyerte, és egy jamestowni telepes, Francis Nelson rajzolta 1607 körül, feltüntet négy ruhába öltözött embert „roonock”-ból.

Olyan híradásokról is beszámoltak a későbbi telepesek, amelyekben szőke hajú, vagy éppen szürke szemű indiánokat láttak, akik alighanem az európaiaktól nyerték el ezeket a jellegzetességeket. A Croatoan szigetén (ma Hatteras-sziget) élő indiánok azt tartották magukról, hogy az őseik fehér emberek voltak.

William Strachey indián településeken látott kétszintes kőépületeket, amelyekről feltételezte, hogy a roanoke-iak tudását tükrözhették.

A fenti források és híradások miatt is népszerű teória Roanoke sorsával kapcsolatban az, hogy a telepesek egy közeli indián csoport védelme alá húzódtak, ám a helyi törzsek hatalmi harcában a vesztesek oldalára kerültek, így a férfiak vélhetően áldozatul estek a háborúnak. A nők és a gyermekek pedig alighanem valamelyik indián törzs fogságában élték le az életüket.

Hogy melyik elmélet jár legközelebb a valósághoz, azt alighanem képtelenség megmondani ennyi év távlatából. Amíg további bizonyítékok nem kerülnek elő, addig Virginia Dare-nek és társainak a sorsa rejtély marad.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu