A Juhász Gyula adott otthont az 50. Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulójának

Három ifjúsági csapat mérhette össze tudását és ügyességét a csütörtöki fordulón.
Totók és versenyszituációk is várták a csapatokat az iskolában, ahol egy áramütést szenvedett embert, egy gerinc- és egy bordatöröttet is el kellett látniuk.
– Nagyon ügyesek a gyerekek, az idén nagyon készültek erre a feladatra, az imitátoraink is nagyon ügyesek, nagyon beleélik magukat a szerepbe, úgyhogy rendkívüli boldogsággal tölt el, hogy ilyen felkészült mindenki – mondta el portálunknak Szalai Norbertné, a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének makói területi munkatársa.

Erdei Lara, a házigazda Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola szaktanára kiemelte: minden képzésükben megjelenik az elsősegélynyújtás, a versenyek pedig lehetőséget biztosítanak az elméleti és gyakorlati tudás elmélyítésére.

Kiss Anna, a József Attila Gimnázium 9.C osztályos tanulójától megtudtuk, osztályfőnökük készítette fel őket, a versenyt pedig azért is tartja hasznosnak, mivel ez segítségükre válhat a későbbiekben, a jogosítvány megszerzésekor. Bölcskei-Molnár Lili megosztotta: ötfős csapattal indultak a megmérettetésen, előzetesen pedig azt is megbeszélték, ki mit fog végezni, például az újraélesztést és a kötéseket.