Két nap alatt hat embercsempészt fogtak a megyében

A hét első két napján a Szegedi Járási Ügyészség 5 ügyben 6 embercsempész letartóztatását indítványozta, akik 76 illegális határátlépő csempészésében működtek közre.
A megalapozott gyanú szerint az ukrán, román, szerb és cseh állampolgárságú gyanúsítottak április 17-e és 19-e között azért érkeztek Magyarországra, hogy kisbuszokba, személygépkocsikba a határon mások által illegálisan átkísért külföldieket vegyenek fel és őket Nyugat-Európába szállítsák.
A rendőrök – röviddel a szír, pakisztáni, indiai és afgán állampolgárok gépkocsikba történt felvételét követően – Ruzsa, Zákányszék és Szeged külterületén a gyanúsítottakat ellenőrizték, majd őrizetbe vették.
A gyanúsítottak utasai a rendőri intézkedés során sem személyazonosságukat, sem Magyarországon tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták.
A járási ügyészség az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásokban a gyanúsítottak letartóztatását a szökés-elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta.
Az ügyészi indítványok tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája dönt.