Fergeteges hangulatot varázsoltak a JUGYU-sok

Flashmob, bűvészelőadás, osztálytáncok, közös énekek, kabaréjelenet, valamint egyéni és csapatos produkciók is színesítették a JUGYU-napot, ahol nem volt könnyű dolga a zsűrinek, Kovács Tibor igazgató szerint viszont a napnak mindenki nyertese volt.
Kovács Tibor a díjak átadását követően portálunknak elmondta, hasonló élmény volt számára a csütörtöki JUGYU-nap, mint a szalagtűzés, ahol nemrégiben, két év után, szintén a Hagymaház színpadán mutathatták meg magukat a ballagók.

– Most hasonló élményben volt részem, itt az iskola minden nappali tagozatos tanulója és diákja bemutatkozott, megmutatta azt az oldalát, amit a tanórákon, az iskolai folyosókon, a felelések alkalmával vagy akár az igazgatói irodában egy-egy számonkérés vagy korholás követően nem igazán láttunk meg, mi, pedagógusok – mutatott rá.

– A színpadi jelenlét azért lehetett felhőtlen és vidám, mert lent egy olyan befogadó közönség fogadta a produkciókat, akik elnézték az esetleges sutaságokat, a félrelépéseket, mert itt egy nagy család volt jelen ma, úgy érzem, és ez mindenki számára nagy élményt jelenthetett! – hangsúlyozta a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.

Az osztályprodukciók mellett pedig egyéniben és kisebb csapatokban is bemutathatták tehetségüket az iskola diákjai, amely kapcsán Kovács Tibor megosztotta, maga is meglepődött mennyi tehetséges diákjuk van, hiszen bár a végzősöket ismerik, „tudják miből lesz a cserebogár”, de az alsóbb évfolyamokon tanulóknak még nem igazán volt alkalmuk, hogy bemutassák rejtett tehetségüket.
