Négyszázkilencvenkilenc 14 év alatti él Apátfalván

Összesen 2977 apátfalvi tartozik a két apátfalvi háziorvos praxisához – derült ki azokból a beszámolókból, melyeket az előző ülésén tárgyalt és fogadott el a helyi képviselő-testület. A 14 alattiak azonban ötszázan sincsenek. A képen apátfalvi óvodások ültetnek fát.
A dr. Bittó Csaba és dr. Sziebig Géza által összeállított beszámolókból kiderül, hogy apátfalva is az elöregedő települések közé tartozik, ahogy ez az összesen magyar településre is jellemző.
A korfa szerint 0-11 hónapos: 21, 12 hónapos – 4 éves: 99, 5-14 éves: 255 lakója van a községnek
A 15-18 évesek 124-en vannak, a 19-24 évesek 202-en. Jelentősebb a számuk a 25-34 éveseknek: 431, a 35-44 éveseknek: 394. A 45-54 évesek közül 452-en vannak a faluban, s viszonylag nagy az idősek száma, hiszen az 55-64 évesek 374-en, a 65-74 évesek 368-an, míg a 75 évnél idősebbek 257-en vannak.
Azaz a csecsemő és gyermekkorúak összesen csupán 499-en vannak, miközben a községben összesen (azaz a 14 éven aluliakkal együtt) 2977-en laknak Azaz, ha folytatódik ez a trend, a község lélekszáma a következdő három évtized alatt drasztikusan csökkenni fog.
Ezt az országos tendenciát próbálja meg ellensúlyozni a kormányzat különböző intézkedésekkel, így a falusi csok-kal, illetve a gyermeket nevelők adókedvezményével (illetve a mostani választás előtt a tavaly levont személyi jövedelemadó visszatérítésével), igaz a családi pótlék összege évtizedek óta nem emelkedett.
Apátfalva is jelentősen támogatja a gyermeket vállalókat, hiszen az idén negyvenezer forintot kapnak a kisbabák (szülei).
És számos olyan fejlesztés is zajlott, zajlik a faluban, mely a helybéliek számára teszi komfortosabbá a falut, így zajlottak például út- és járdafelújítások, településfásítás, mellyel a helybéliek komfortérzetét szeretnék növelni, azaz azt hogy jól és otthon érezzék magukat a községben.
Ami a gyermekeket is érintette: tavaly 18 olyan gyermektábort is szerveztek a nyárra, melyen 320 apátfalvi gyereknek tudtak ingyenes táboroztatást biztosítani, ráadásul a táborokban a napi három étkezés és a kirándulások is ingyenesek voltak.