Fogjunk össze a makói Lottiért

A család szeretné folytatni a kislány kezelését, de ehhez segítségre van szükség.
A három és fél éves Balogh Lottinál ismeretlen eredetű izomgyengeséget állapítottak meg. A gyógyító terápia, aminek köszönhetően máris sokat fejlődött Lotti nagyon sokba kerül. A makóiak és környékbeliek összefogtak a család megsegítésére, azonban, hogy újra folytatni tudják a kezeléseket ismét segítségre van szükség. A solymári Borsóház Nemzetközi Intenzív Terápiás Központ egyéni rehabilitációs kezelésén vehetett részt.

Először a Délmagyarország írt Lotti történetéről, aki 2018. július 4-én született, makkegészségesen. 8 hónapos korában megállt a fejlődése a forgásnál, ekkor derült ki, hogy baj van az izmaival. A tavaly januárban kezdődött intenzív terápián naponta fejlesztették. Tornáztak vele, masszírozták, sétával, rá szabott mozgással segítették, így már fel tud állni. Gyógypedagógus is foglalkozott vele.
Baloghné Döme Ágnes elmondta: Lottin jól látszik a fejlődés, kevesebbet sír, többet mozog, szeptemberben óvodás lesz. Szerinte jót tesz neki majd, ha gyerekek, barátok között lehet.
A költséges terápiát Ágnes és férje, Csaba nem tudná egyedül előteremteni, abban bíznak, további támogatást kapnak majd ahhoz, hogy kislányuk gyógyulhasson. Aki segíteni szeretne az a Lotti léptei nevű Facebook-oldalon keresztül léphet kapcsolatba a családdal. Legutóbb 1.5 millió forintot sikerült összegyűjteni, ami fedezte az egyéves kezelést.