Bogárdi Szabó István: Krisztus áldozata felold az önmegváltás végzetes és romboló kényszere alól

Pál apostol az „utolsó ellenségnek” nevezi a halált, egészen sajátosan megbékíthetetlen ellenségnek, amely fölött csakis teremtő isteni erővel, az új élet hatalmával lehet győzni, és győzni is kell, mert a halállal nem lehet sem megalkudni, sem békét kötni – többek között erről beszélt a hirado.hu kérdésére Bogárdi Szabó István lelkész, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének korábbi püspöke és zsinatának lelkészi elnöke. 

A teológus húsvét üzenetével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a feltámadás az egész történelem végső célja, beteljesedése, amelyben mindannyian érintettek vagyunk. A magunk csinálta progresszióban folyton csalódunk, az igazi előremenetelt az isteni kegyelem mozgatja.

– Mit jelent az elmúlás, a halállal való szembesülés a ma emberének? Ennek tekintetében hogyan értelmezhető, hozható közel a halál feletti győzelem?

– Keveset foglalkozunk az „élet értelmével”, holott a halál értelmetlensége miatt folyton azt kellene keresnünk. A zsoltárok úgy írják le a halál közelségét, mint amikor menthetetlenül alámerül az ember a hullámokba, a semmibe gravitálunk. A haláltudat mérhetetlen szorongással tölt el, mert végzettudat, vereségtudat. Pál apostol az „utolsó ellenségnek” nevezi a halált, egészen sajátosan megbékíthetetlen ellenségnek, amely fölött csakis teremtő isteni erővel, az új élet hatalmával lehet győzni, és győzni is kell, mert a halállal nem lehet sem megalkudni, sem békét kötni.

– Mi közünk van nekünk a 2000 évvel ezelőtt történtekhez? 

– Krisztus kereszthalála és feltámadása nyitotta meg az új teremtést, és Isten ebbe foglalta bele minden ember sorsát. Krisztus emberi létet vállalt, és osztozott az ember végességében is, ezért a feltámadásunk ígéretét nem rejtheti el előlünk a halál sem. A feltámadás az egész történelem végső célja, beteljesedése, mindannyian érintettek vagyunk. A magunk csinálta progresszióban folyton csalódunk, az igazi előremenetelt az isteni kegyelem mozgatja.

– Miért higgyünk a feltámadásban?

– Spekulálni is lehet arról, hogy az érzékeink számára megszűnő élet – esetleg mint anyag vagy mint szellem – valahogy megmarad, megvan, nem vész el. A hit azonban nem következtetés, nem kalkulus, hanem bátor felelet az isteni tettre. Vagyis nem a múltunk romjaiból kell kirakosgatnunk az életet, hanem Isten részesít az új teremtésben. Ez a hit Isten felé fordít és Isten felől tájékozódik. Itt fogjuk fel, hogy Isten milyen csodálatos módon szereti a múlandót is.

– A feltámadás ünnepe mennyire tudja közvetíteni a megváltás üzenetét?

– Feltámadása nélkül Krisztus halála nagypénteken csupán egy nagyszerű személyiség fájdalmas veresége, vagy egy szép álom kudarca lett volna. Nemes, de erőtlen gesztus minden szenvedő iránt. A megváltás szabadítást jelent a halál okaiból, a bűnökből és magából, a halálból.

– Értelmezhető egyáltalán az az áldozat, amikor valaki életét adja értünk?  Vagy a saját áldozathozatalunk mértékén nem látunk túl?

– Többnyire azt keressük, ami itt és most előnyös a számunkra, holott az kellene keresnünk, aminek értelme van. Nincs annál nagyobb dolog, annál értelmesebb, mint ha valaki életét adja övéiért – mondja az evangélium is. Egyedül Krisztus önkéntes és szabad áldozatának van értelme, mert ez megszüntet minden bosszút, elégtételi igényt, felold az önmegváltás végzetes és romboló kényszere alól. Boldog ember, aki nem azért ad, hogy adóst csináljon a másikból, hanem azért, mert szereti embertársát. Ez az áldozat, és egyúttal ez az igazi szabadság.

forrás hirado.hu, borítókép mti, Czeglédi Zsolt