Csanádpalota: Több mint 40 milliós orosz rulettet játszik a polgármester, és ez még csak a kezdet

Továbbra is csak várja a pénzét a csapadékvízelvezető beruházás kivitelezője, miközben bármelyik pillanatban bedőlhet az egész pályázat. A tartozás nagy része egy 1 millió forintos eszközön való vita eredménye, Debreczeni István úgy bánik a település pénzével, mintha nem lenne holnap, mondjuk neki valószínűleg nincs is.
Portálunkon több cikkben is foglalkoztunk már az előző ciklusban megépült, mintegy 100 milliós csanádpalotai csapadékvízelvezető beruházással, amelynek Debreczeni István polgármesterségére már csak az elszámolása maradt lényegében. A polgármester boszorkányüldözése a kivitelező céget is érintette, a pályázat lezárása így az elmúlt két és fél évben sem történt meg. Márpedig ha ez nem sikerül nagyon gyorsan, akkor Csanádpalotát az a veszély fenyegeti, hogy vissza kell fizetni a beruházás teljes összegét, és a települést akár évekre ki is zárhatják a pályázatokból.
Mindehhez hozzájön még az a mintegy 40 millió forint, amellyel mostanra a kivitelezőnek tartoznak:
– a csapadékvízelvezetés beruházásból közel 12 millió
– a Polgármesteri Hivatal villamos tervének elkészítése 1 millió
– az orvosi rendelő felújítás költségvetésének elkészítése 500 ezer
– a szivattyú vezérlő bérleti díja mintegy 28 millió forint
Utóbbi tétel egészen elképesztő, mivel egy 1 millió forint értékű eszközről beszélünk. A kivitelező a kezdetektől fogva állította, hogy ez nem volt a pályázati beruházás része, és ezt már az önkormányzat által megrendelt szakértői vélemény is alátámasztotta. Debreczeni István azonban sem kifizetni, sem visszaadni nem volt hajlandó, ezért a cég más lehetősége nem lévén naponta mintegy 25 ezer forint + ÁFA bérleti díjat számol fel.
Ezzel az üggyel már korábban is foglalkoztunk, 2020 júliusában 6 millió forinton állt a tartozás, ebből lett azóta 28 millió forint. Egészen elképesztő felelőtlenség és közpénzherdálás egy kicsinyes bosszúhadjárat miatt!

Az automatizált vezérlőegység nélkül a szivattyúnak 24 órás felügyeletre van szüksége, ami gyakorlatilag 3 ember munkája (fizetése), tehát amellett, hogy szükség van rá, az ára még néhány hónap alatt meg is térül. 1 millió forint Csanádpalota költségvetésében elképesztően kicsi összeg, ám Debreczeni István
ahelyett, hogy kifizette volna, csinált belőle mostanra 28 millió forint tartozást.
A kivitelező cég ügyvezetőjétől megtudtuk, semmiképpen nem szeretnék, ha a városnak vissza kellene fizetni a pályázat teljes összegét, vagy éppen akár még ki is zárnák őket a későbbi pályázatokból, de a Debreczeni István vezette hivatallal lehetetlen érdemben együttműködni, és az őket jogosan megillető pénz követelésétől pedig érthető módon nem fognak elállni.
Ezt az egész ügyet az önkormányzati választások után nem sokkal egyszerűen le lehetett volna zárni, ám erre a polgármester a hitegetésen kívül valódi hajlandóságot soha nem mutatott, foglalta össze portálunknak miért nem sikerült még mindig egyezségre jutni.
Semmi nem mutatja ennél jobban azt a hozzá nem értést, tehetségtelenséget és alkalmatlanságot, ami a város vezetőjét ma jellemzi. Az ilyen és ehhez hasonló húzások már két és fél éve zajlanak, jelen pillanatban senki nem tudja megmondani, milyen csontvázak dőlnek még ki majd a szekrényből, és annak milyen büntetőjogi következményei lehetnek.

A képviselőtestület feloszlása után a koronavírusjárvány megakadályozta az időközi önkormányzati választást, ami csak még rosszabb helyzetbe sodorta a várost, a káosz és megfélemlítés uralma, a felelőtlen közpénzherdálás azonban május 8-án véget érhet.
A Helyi Választási Bizottság határozata alapján ugyanis erre a napra tűzték ki a helyhatósági választást, amelyet már mindenki nagyon vár Csanádpalotán. Ha az itt élők ekkor leváltják a polgármestert, végre megkezdődhet egy kármentés, és a település megpróbálhat visszaállni a fejlődő pályára,
mielőtt a félresikerült boszorkányüldözés a város összes pénzét felemészti.