Húsvéti hagyományaink nyomában – így ünnepeltünk régen!

A Húsvét a keresztény egyház legfontosabb és legnagyobb eseménye, ilyenkor ünnepeljük ugyanis Jézus Krisztus feltámadását, valamint a tavasz eljövetelét. Az Újszövetség szerint Jézus a pénteki keresztre feszítése után, a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával ugyan nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, ám megváltotta az emberek bűnét és győzelmet aratott a halál felett. Ezt ünnepeljük Húsvétkor, melyhez az elmúlt évszázadok során számtalan népszokás és jelkép is kapcsolódott. Ezen hagyományokról és az ünnep egykori üzenetéről Terendi Viktóriát, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatóját kérdeztük.

A húsvéti ünnepkör bő két hónapos időszakot fed le, mely jellemzően a 40 napos nagyböjttel veszi kezdetét. A böjt egyfajta előkészületi, megtisztulási és bűnbánati alkalom, amely hamvazószerdától egészen nagyszombatig tart.

A böjtnek az egészségmegőrzés szempontjából is volt jelentősége, hiszen a téli időszakban, amikor elkezdődtek a disznóvágások alapvető élelmiszerforrásként szolgált a hús, amely sok zsírral és az egészségtelen anyagok esetleges felhalmozódásával járhatott, így a böjt egyfajta méregtelenítésként is szolgált

– fogalmazott Terendi Viktória, aki hozzátette: ebben az időszakban az emberek nem csak, hogy nem fogyasztottak húst, de a zsíros, olajos edényeiket is átcserélték.

A néprajzkutató szerint böjt idején a hangos mulatozás is tilalom alá került, például lakodalmat sem tartottak az emberek. Ez keresztény körökben ma is jellemző, hiszen a böjti időszak nem csak a testet, de a lelket is felkészíti arra a megmagyarázhatatlan csodára, amit Jézus feltámadása jelenti számukra.

 A nagyhét első napján, virágvasárnap elkezdődnek a barkaszentelések, amely azon pálmaágakat hivatottak jelképezni, melyekkel a Jeruzsálembe bevonuló Jézust ünnepelte a nép. Emellett a barkának meg voltak a maga népi hiedelmei, sokan úgy gondolták ugyanis, hogy a felszentelt barka védelmező, egészségmegőrző és bajelhárító szereppel bír.

Torokfájás ellen például lenyeltek egy-egy szemet, azt remélve, hogy így meggyógyul a beteg, de a villámcsapás ellen is barkával védekeztek, elégetve egy-egy szál szentelt ágat, hogy a füstjével védelmezzék a házat

 – árulta el a néprajzkutató, aki szerint az ünnepi végén nem szabadott kidobni a szentelt barkát, amit végül vagy az állatokkal etettek meg vagy a következő évi hamvazkodáskor égettek el.

Nagyhét idején aztán kezdetét veszik az ünnepi előkészületek, például a ház gondos kitakarítása, amely a tavaszi megújulás mellett az ünnep méltó fogadását is jelképezi. Nagycsütörtökön Krisztus utolsó vacsorájára és elfogatására, szenvedéseinek kezdetére emlékezünk, így ezen a napon jellemzően elnémulnak a harangok, hogy megkezdődhessen a gyász.

Vásárhelyen a gyerekek ilyenkor kereplővel járták a várost, de olyan templom is volt, ahol szintén kereplő jelezte az istentiszteletek közeledtét.

Nagypéntekhez azonban még további néphiedelmek is társulnak. Ilyen volt például a hajnali fürdés hagyománya, melynek egészség- és termékenységvarázsló szerepet tulajdonítottak. Ekkor a kútra menet és jövet a lányoknak nem volt szabad beszélni és cserfeskedni, némán kellett hozniuk a vizet, a hiedelem szerint ugyanis csak ekkor működött a varázslat, amely távol tartotta tőlük a betegséget.

Mivel a nagypéntek gyásznap a kereszténység számára, nem szabadott szántani, vagy házimunkát végezni, hiszen ezen a napon Jézus a földben volt. De nem szabadott kenyeret sütni sem, mert úgy tartották, hogy kővé dermedne.

Terendi Viktória megjegyezte, Szegeden egy kicsi cipót azért sütöttek, melyet megszárítottak és eltettek, és csak akkor vették elő, ha valaki a vízbe fúlt, úgy vélték ugyanis, ha bedobják a nagypénteki cipót a vízbe, az pont ott fog elsüllyedni, ahol a holttestet kell keresni.

Nagyszombat Jézus sírban tartózkodásának, valamint a gyásznak, a csendnek és a reményteli várakozásnak az ideje. Ezzel a nappal ugyan véget ért a 40 napos böjt, ám továbbra is tiltották a házimunkát, nem szabadott seperni, főzni és mosni sem.

Húsvétvasárnap szintén nem szabadott dolgozni, ám a böjt végével országszerte jellegzetes ételekkel ünnepelték és ünneplik ma is Jézus feltámadását. Ilyen a sonka, a tojás, a bárány, a hal, vagy éppen a kalács, melyekhez szintén különféle hiedelmek társulnak. A hívők úgy tartották, hogy ezen húsvéti ételek megóvják őket a mértéktelenség kísértésétől, ami különösen erős a nagyböjtöt követően.

Mivel az ünnep beköszöntével véget ér a böjt, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn általában már bálokat is rendeztek.

Emellett húsvéthétfő a locsolkodás ünnepe, a víznek ugyanis az ősidők óta mágikus szerepe van, minden civilizációban és kultúrában központi szerepet tölt be. Ehhez kapcsolódóan a húsvéti locsolkodás a megtisztulást és a termékenységet jelképezi. Ez a szokás ugyan nagyon sokáig fennmaradt, manapság eléggé visszaszorulni látszik. A hagyomány szerint a legények ezen a napon öntözték meg tiszta vízzel a lányokat, a szelídebb verses-kölni vizes forma csak később alakult ki. Cserébe ételt, italt kaptak, ám a hímes- vagy piros tojás elsősorban csak annak a legénynek járt, aki kedves volt a leány számára.

Húsvétkedd már a visszalocsolás ideje volt az ország egyes részein, ezen a napon a legények nem is nagyon mertek az utcára menni.

Terendi Viktória szerint e szokások közül manapság a kiemeltebb napok hagyományai ismertek, mint például a nagytakarítás, a hagyományos húsvéti ételek, vagy a locsolkodás, bár ez utóbbi is egyre ritkább. Ugyanakkor az üzenet mit sem változott: aki nemcsak egy hosszú hétvégének tekinti ezt az időszakot, átélheti e keresztény ünnep szépségét, mélységét, a reményt és a jó diadalába vetett hitet.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter