A gyerekek édességet, a családok sonkát kaptak Nagylakon

Persze nem a húsvéti nyuszitól, hanem a helyi képviselő-testülettől és az önkormányzattól. A gesztus nem új, hiszen már nem az első alkalommal történik.
Az idén is valamennyi nagylaki családnak sonkát, míg a gyerekeknek édességet, csokinyuszit és Smartiest ajándékozott a nagylaki önkormányzat és a helyi képviselő-testület ezzel kívánva mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket.
Örülhetnek is a helyi családok, hiszen a sonkavásárlás helyett az egyéb húsvéti élelmiszer beszerzésre koncentrálhatnak, így a jelentős drágulások egy részét legalább megúszták.
[Best_Wordpress_Gallery id=”761″ gal_title=”Nagylak húsvéti sonka”]
Nagylakon egyébként nem ez az első húsvéti előtti sonka- és édességosztás, hiszen tavaly is kapott minden család sonkát, és minden 14 évnél fiatalabb édességet.
De már 2019-ben az akkori képviselő-testületi is családonként egy-egy másfél kilós húsvéti sonkát adott a községben élő mintegy kétszáz családnak.
Magyarországon egyébként húsvétkor szokásosan füstölt sonkát, tojást, fonott kalácsot, egyes régiókban sárgatúrót, szárazkolbászt, valamint különféle édességeket tesznek az asztalra. Olaszországban ciaramicole, Németországban gyümölcsös sajttorta, Hollandiában Paasbrood kenyér, Svédországban heringgel és hagymával rakott burgonya, Görögországban bárány kerül az étkezők elé.