Lukács Flóra kapta a Makói Medáliák díjat

Hétfőn, a Költészet Napján vehette át a könyvtárban. Az elismerést Lukács Flóra az Egy sanghaji hotel teraszán című verseskönyvéért kapta.
Turi Tímea, a díjat odaítélő kuratórium egyik tagja, levélben küldött méltatásában többek között azt írta: – Egy irodalmi szöveg akkor válik valódi alkotássá, amikor nem reprezentáció, hanem prezentáció. Amikor nem mutat valamire, hanem valami. Nem a nyíl, hanem maga a céltábla. Lukács Flóra versei ilyenek.

– Sok szín van bennük és egészen meglepő társításokban: rózsaszín, kékeslila, infravörös, neonnarancs, palakék, szaharavörös, ezüst, olajzöld, gyöngyház és feketénél feketébb fekete. Első olvasásra ez az, ami meglepi az olvasót: a színek és a váratlan, mégis következetes képek. Egy imaginárius világ, szép ázsiai férfiakkal, álmatlan éjszakákkal és fényes reggelekkel. Ez a világ részletesen kidolgozott, mégis távoli: a versek nem árulnak zsákbamacskát, pontosan elmondják, hogy milyen távol vagyunk ettől a hiperrealisztikusan ábrázolt, mégis álomszerű tájtól- hangzott el.

Lukács Flóra portálunknak elmondta: Éppen úton volt Pestre, amikor közölték vele, hogy ő az idei díjazott, nagyon meglepte, és nagyon megörült.
– Az, hogy József Attilához kötődik a díj, külön öröm. A kötet 10 év verseiből készült. Fél éve voltam Kínában egy ösztöndíjjal, annak az időszaknak a verstermése, ami az alapját adja, illetve emellett fontos nekem a vizualitás, filmes és képzőművészeti elemek is megjelennek a kötetben- összegezte Flóra.

Elmondta azt is, hogy a Költészet Napján jó látni, ahogyan a közösségi médiában is népszerűsítik a verseket ilyenkor. A makói önkormányzat többnapos programsorozattal készült a Költészet Napjára az idén, volt szavalóverseny, a szökőkút körül kiállították a Szépség Koldusa részleteit, és újra is nyomtatják a művet hasonmáskiadásban.

A Makói Medáliák díjat a helyi önkormányzat 2005- ben alapította, és az elsőkötetes költők kaphatják meg. Az elismerést hétfőn adta át Farkas Éva Erzsébet polgármester a helyi könyvtárban.
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, aki felolvasta Turi Tímea levelét, elmondta, hogy a járvány időszakában kevesebb kötet jelent ugyan meg, de azok erősebbek voltak.
Flóra a Csányi Katalin szobrászművész készítette József Attilát ábrázoló bronzemlékplakettet és a vele járó 100 ezer forintos pénzjutalmat vehette át. 1994-ben született Miskolcon, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakán végzős.

A díjátadó előtt megkoszorúzták József Attila szobrát a róla elnevezett gimnáziumnál, és virágokat helyeztek el, régi szokás szerint a Szépség Koldusa kötet lenyomatára. A koszorúkat és virágokat a díjazott, a város, a könyvtár és a gimnázium végzősei helyezték el.
Képgalériánkat Flóra néhány verse alatt nézhetik meg:
Man in black
Nem látom a határokat,
nem engedi a köd.
Aludnom kellene,
kimosni szememből,
lábának, combjának, fenekének formáit.
Tüdőmet kátrány karcolja
és genny szakad fel torkomból.
Nem kapok levegőt,
csak kapkodom be, nyelem, folyadékkal,
mint a gyógyszert.
Egyre több közöttünk az idő,
egyre sűrűbb és súlyosabb,
dermedő folyadék.
Évekkel vagy idősebb nálam
és most még egy órát veszítettem,
neked át kellett állítanod.
Épp egy lány verseit olvasom,
beleszeretek, sorokba
és idegen fiúk arcába,
akikben a vonásaidat ismerem fel.
Mint délután a drogériában,
miközben a saját szagomat kerestem,
Man in black,
és a csuklómra fújtam,
hogy végighordjam az éjszakán.
Mikor hátrafordultam
téged láttalak a feketét viselő
kínai eladó fiúban.
Csinos volt, mikor
a szemembe nézett,
nem voltam képes elkapni a tekintetem,
csak egyet kellett volna lépnünk egymás felé.
Tavasz helyett
Hozzászólt, ezért felengedte magához a lány.
Senki helyett a részeg öreg tanárt,
és egy mozdulatába merevedett oroszlán hátáról figyelte,
ahogy beszélt a buddhizmus vörös színéről,
és a hetvenes évek kurváinak szobáiról.
Minden mondatát Heidi Fleissel kezdte,
„aki nem kurva, prostituált”
Az utolsó Los Angelesi madam, aki
most huszonhét ara papagájjal él,
Mert él!
Túl sok volt a víz a létezések között.
Körömszakadásig szorítja a szőke oroszlánt,
Aztán túl hosszú felhőmozgásokra engedi el.
Végigjár keze a combján.
Azokat a nőket szerette kifizetni,
Akik kalitkába zárt madarakkal éltek
és baszás után etették meg őket.
Azokban még volt könyörület a hétköznapi őrület meséire
vagy képesség a reggeli vodkára tej kenyér helyett.
Ki hal meg, te vagy én?
Hófehér menyasszonyi ruhában,
huszonegy évesen egy srác
rám feküdt,
érezzem végre súlyát az identitásnak,
így vergődtünk a fémes elsők között,
egyre erősebben próbáltuk használni a testünket,
hogy operációk nélkül is
képesek legyünk mutatni magunkat egymásnak,
miközben vének hallucinációi homályosították sajátjainkat
és napok múlva már nem tudtuk,
hogy ők képzelnek minket,
vagy mi teremtjük őket.
Egyre inkább átjárta a furcsa őrület.
A vörös ágy alatta
kopott rozsdaszín kád lett,
mert felmarta a mozdulatlanság.
Szavaiból eltűnt az értelem
és arcáról leázott a festék.
Férfi ordításokkal és női hisztériákkal telt meg a lakás,
most mégse akartam menekülni,
mert először volt valakiével párhuzamos a magányom.
Mielőtt elvehettem volna meghalt.
Halála után én nyeltem maradék gyógyszereit,
legalább a betegségét öljem ki magamból,
és találjak helyette egy új víziót.
[Best_Wordpress_Gallery id=”751″ gal_title=”makoi medaliak”]