Ingyenes szűrésekkel várják a lakosságot a Sóshalmi Olvasókörben szombaton

Egészség- és környezetvédelmi napot rendeznek a Sóshalmi Olvasókörben szombaton. Ezen a napon különböző egészségügyi szűrésekkel, tanácsadásokkal, valamint az egészséggel kapcsolatos játékos feladatokkal várják a résztvevőket, de lesz fa- és virágültetés, valamint szemétszedés is, amelybe bárki bekapcsolódhat.
A Sóshalmi Olvasókör elnöke, Molnár Ernő a Promenad24-nek elmondta, a program célja az egészséges életmód, valamint a környezetvédelem fontosságának népszerűsítése. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló rendezvényen az egészségügyi szűrések és játékos feladványok mellett a védőnők egészséges fogásokkal is készülnek.
Az olvasókör épületének környezetét is megszépítjük, a kerékpárosoknak fedett pihenőhelyet állítunk fel, fákat telepítünk, virágokat ültetünk és szemetet is szedünk. Aki mindebben részt vesz, azt egy finom ebéddel várjuk
– árulta el Molnár Ernő.
A Sóshalmi Olvasókör elnökétől megtudtuk, a fedett hely biztosított, így rossz idő esetén is megtartják a rendezvényt.
Mutatjuk a programot!

Kiemelt kép: Sóshalmi Olvasókör Facebook-oldal