Elégedett a sikeres szerepléssel a Vásárhelyi Kosársuli elnöke

Hatodik győzelmére készül a hétvégén a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. Az együttes felnőtt csapata végletekig kiélezett csatákban nyert az elmúlt hetekben, a felsőházi rájátszást is kivívták, de továbbra sem lazítanának. Szabó Attila elnökkel beszélgettünk.
Adott az izgalmaknak az elmúlt meccsen a Kosársuli felnőtt csapata. Négy olyan meccs is volt, ahol az utolsó pillanatig nyitott volt a győztes kiléte, de mind a négy alkalommal sikerült nyerni. Hogy értékeli az elmúlt hetek történéseit?
Ezek valóban nagyon izgalmas találkozók voltak. Most egy öt győzelmes szériában vagyunk benne és a vasárnap 18 órakor a Hódtóiban kezdődő mérkőzésen szeretnénk behúzni a hatodikat is. Ebből az öt mérkőzésből kettő volt itthon és a sorozat legelső mérkőzése volt simának mondható, akkor húsz pont körüli volt a különbség a Tiszaújváros ellen. Onnantól kezdve egylabdás mérkőzéseket játszottunk, négy darabot, ráadásul ebből hármat idegenben. Ez az év kezdéshez képest hatalmas attrakció, hogy sikerült behúzni ezeket a mérkőzéseket. Ezek a sikerek azt jelenti, hogy a csapat mind fizikálisan, mind mentálisan rendben van. A kosárlabdában az egy-két pontos mérkőzések ki-ki mérkőzések, bármilyen eredmény születhetne, de sikerült mindet megnyernünk. Ez nagy teljesítményt.
Miben rejlik a megtáltosodás oka?
Leültünk a srácokkal beszélni, hogy mi az, ami miatt nem jönnek össze a győzelmek. Hiszen azért korábban is voltak szoros meccseink, amelyeket akkor elbuktunk. Így helyre került mindenkinek a fejében az, aminek helyre kellett kerülnie. Sikerült Kelemen Balázst is visszaigazolnunk. Mindenki megtalálta a saját posztját és saját helyét a csapaton belül. Mondhatni összeállt a csapat teljes egészében és innentől kezdve győztünk folyamatosan. Minden fogaskerék bekerült a helyére és most már zökkenőmentesen megy a gépezet, és így tényleg jönnek az eredmények idegenben és itthon is. Az alapszakasz végére összeállt a csapat.
Gondolom mentálisan valóban nagy lökést ad, hogy ilyen győzelmeket sikerült aratni.
Ez óriási lökést adott, egy tartást ad ez a csapatnak, a játékosoknak. Elmerik vállalni a kritikus helyzetekben a dobásokat és ezek sikerülnek is. Érdekes, hogy a védekezésünk mellett a támadásunk is felfejlődött. Mentálisan tényleg nagyon egyben vannak a srácok.
A felsőházi rájátszást is sikerült kivívni. Mondhatjuk, hogy ezzel legördült egy kő a klub válláról?
Igen. Nagy kő gördült le a vállunkról. Az alapvető célkitűzés az volt ebben az évben, hogy eleve fennmaradjon az NB I-es vásárhelyi kosárlabda és az utánpótlás. Illetve ha lehet, akkor bekerüljünk a legjobb nyolcba. Ezt biztosan teljesítettük már az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül. Ráadásul ilyen szériával a végén. Nagyon szoros bajnokság alakult ki most idén. Az is jellemzi, hogy az utolsó mérkőzés előtt holtversenyben vagyunk folyamatosan. Az ötödiktől a nyolcadik helyezettig bárki, bármelyik helyen végezhet, az utolsó mérkőzés eredményétől függően.
Mik a várakozások a Kecskemét ellen? Az imént úgy fogalmazott, hogy a hatodik győzelmére készül a csapat.
Egyértelműen győzelmet várok a srácoktól. Ez a forma, ez a teljesítmény, amit eddig produkáltunk, ennek alapján hazai pályán mindenképpen meg kell lennie a győzelemnek. Természetesen ez nem lesz könnyű. A fiatal kecskeméti csapat sem akarja vesztesen elhagyni a pályát. A srácok viszont mindent megtesznek azért, hogy mi nyerjünk és akkor már őket biztosan megelőzzük a holtversenyben. A többi pedig a Győr és a Békés mérkőzésén is múlik, hogy a sorsunk hogyan alakul.
A felsőházban mik lehetnek a célok és elvárások?
Reálisan akkor tudunk célokat megfogalmazni, hogy tudjuk, hol végzünk az alapszakaszban. A lebonyolítás szerint a nyolcadik az elsővel játszik páros mérkőzést a hetedik a másodikkal és így tovább. Ezért sem mindegy az alapszakasz végeredménye, hogy melyik helyen végzünk, hiszen ettől függ, hogy milyen erős ellenfelet kapunk. Nem mondanék így semmit, hogy mivel lennék elégedett, minél jobb szereplésnek örülnék, de az, hogy ilyen győzelmi sorozatot tudunk a hátunk mögött, hogy így mellénk álltak a szurkolók és egyre többen látogatnak ki a mérkőzéseinkre, ez már egyértelmű siker. A rájátszásban ezt szeretnénk fenntartani.
A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli vasárnap 18 órától a Kecskemét U23-as csapatával mérkőzik az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Hódtói Sportcsarnokban.