Négyszáz tábla csokoládét gyűjtöttek a Kertvárosi Iskola diákjai pár nap alatt az ukrajnai menekült- gyermekeknek

Öt napon át gyűjtötte a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola a táblás csokoládékat a menekült gyermekeknek a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász felhívásához csatlakozva, összekötve ezt a nagyböjti időszakban náluk már hagyományos „lemondás hetével”, amikor is mindig, nemes célt szolgálva a gyerekek egy hétig lemondanak valamiről.

Március másodikával, Hamvazó szerdával megkezdődött a Nagyböjti időszak, ez az iskolában, mint egyházi intézményben minden évben kiemelt jelentőségű. Sok-sok program, még ima maraton is kapcsolódik a tanulók életéhez ilyenkor, de része ennek az időszaknak a „Lemondás hete is”, amelynek során most a jelenlegi helyzetre tekintettel arra kérték a gyerekeket, mondjanak le egy tábla csokoládéról, és ezt a tábla csokoládét hozzák be az iskolába, hogy menekült gyermektársaikon segíthessenek – tudtuk meg Juhászné Wolf Edittől, a Kertvárosi Iskola igazgatójától.

Rengeteg csokoládé gyűlt össze, majdnem 400 darab, ez 95 százalékos részvételt jelent a diákoktól. Az igazgató kiemelte, emellett a felnőtteknek is hirdettek gyűjtést és nagyon sok tartós élelmiszer, konzerv, gyermekruha érkezett hozzájuk.

Juhászné Wolf Edit a csokoládégyűjtéssel kapcsolatban hangsúlyozta, úgy látja és érzi, megérintette a gyerekeket is ez a jelenlegi helyzet, jó szívvel adakoztak és ez egyébként mindig tapasztalható, hogy a Kertvárosi Iskola tanulóit családjait érzékenyen érintik a segítségnyújtással kapcsolatos felhívások.

A csokoládékból egyébként Nagyfásra biztosan kerülnek majd, itt 1200 főt, mintegy 30 kárpátaljai családot helyeztek el, a központi karitászhoz való eljuttatásban pedig Németh László esperes segített az intézménynek.
A Nagyböjti időszak kiemelt az iskola életében, mint fentebb írtuk, erről részletesebben egy következő cikkünkben olvashatnak.
fotók Csányi Róbert