Lázár János: Széchenyi-díjat kapott egy igazi vásárhelyi

A térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán gratulált Szenti Tibor néprajztudósnak, aki munkássága elismeréséül vette át a legrangosabb szakmai kitüntetést.
„Hosszú évek óta ismerem, sokat tanultam tőle Vásárhely múltjáról, jelenéről, az itt élő emberekről. Szenti Tibor vásárhelyisége, a város iránti elkötelezettsége és mély szeretete iránytűként szolgál mindannyiunk számára” – írta még a politikus.

Széchenyi-díjat kapott Szenti Tibor hódmezővásárhelyi író, néprajztudós
A legmagasabb rangú állami tudományos kitüntetést kapta meg Hódmezővásárhely díszpolgára, aki nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából vehette át az elismerést. Vásárhelyiként egyedül Gyulai József fizikus részesült ebben a kitüntetésben, 1993-ban.

A magyar tudományos élet Oscar-díjával ismerték el Szenti Tibort
A vásárhelyi író, etnográfus példaértékű munkássága a bizonyíték arra, hogy tehetséggel, szorgalommal, kitartással, alázattal és tudással az élet bármely területén sikereket lehet elérni, s hogy Vásárhelyről indulva is be lehet kerülni a magyar tudomány elitjébe.
Borítókép: mti, Koszticsák Szilárd