Robbantótest került elő ismét a Kurcából

A második világháborús maradványra mágneshorgászat közben bukkantak.
Mondhatni már szinte menetrendszerűen kerülnek elő a Kurcából a város 1944-es ostroma során hátrahagyott robbanótestek. A minap épp egy RG-42-es szovjet kézigránát, melynek megtalálója Szentes egyik első számú mágneshorgásza, Arany-Tóth Armand volt. Természetesen a forgatókönyv ismét szabálykövető volt, a hatóság értesítését követően a helyszínre tűzszerészek érkeztek, akik annak rendje és módja szerint elszállították a harceszközt és biztonságos körülmények között megsemmisítették azt – írja a Underhang Szentes.
Miután egyre nagyobb divat a mágneses kincskeresés, így ismét szeretnénk mindenki figyelmét felhívni arra, hogy kellő körültekintéssel hódoljon ennek a hobbinak és amennyiben gyanús holmi akad “horogra” azonnal értesítsék a rendőrséget

Az RG – 42 egy szovjet repeszhatású támadó kézigránát, melyet a második világháború idején rendszeresítettek a Vörös Hadseregnél. Elsősorban az élőerő kis hatótávolságon történő leküzdésére szolgáló eszköz.
A Szovjet Hadseregben az 1960-as, 1970-es években a legelterjedtebb kézigránát volt. A 2000-es években Oroszországban és Ukrajnában a Szovjet Hadsereg tartalékaiból származó kézigránátok katonai raktárakban még nagy mennyiségben megtalálhatók voltak.
A 420 g össztömegű gránátot – a használó személy kondíciójától függően – 35–40 m-re lehetett dobni. A repeszek 25 m-es körben szóródtak, 10 m-es körön belül volt igazán hatásos.
via wikipédia

fotó: Underhang Szentes blog facebook oldal