Róma legnagyobb szemétdombja idővel a város egyik topográfiai elemévé vált

Rómáról köztudott, hogy hét dombra épült. Míg azonban a Capitolium, a Quirinalis vagy a Palatinus természetes körülmények között keletkezett, van az olasz fővárosnak egy „magaslata”, amely nem ilyen úton jött létre. A Tevere bal partján álló negyvenöt – más források szerint harmincöt – méter magas, másfél kilométer kerületű, mintegy húsz perc alatt megkerülhető szeméthegy, a Monte Testaccio ugyanis római kori amforákból épült fel. A különös képződmény már több mint kétezer éve része a római városképnek. Bár a kutatók hosszú időn át szinte alig vettek tudomást a kizárólag olívaolajat szállító agyagkancsókból álló halomról, az ókori tárolóedények felbecsülhetetlen forrásértékkel bírnak a római kereskedelem és gazdaság kutatása szempontjából.

Az ókor tárolóeszközei

A Római Birodalom első számú folyadéktároló eszközei az amforák voltak. A hatalmas égetett agyagkorsókban bort, olívaolajat, valamint az apró tengeri halak zsigereiből és véréből készített pikáns ételízesítőt, ún. garumot szállítottak Rómába, a világ akkori legnépesebb fővárosába.

Az amforákat szállító legnagyobb hajók akár tízezer, egyenként 30 kilós, 70 literes edény tárolására is alkalmasak lehettek. A borral vagy olívaolajjal töltött korsók tömege akár a 100 kilót is meghaladhatta. A hajóban az amforákat több – akár négy – rétegben is egymásra halmozhatták.

A vitorlások rakterét gyakran homokkal bélelték ki, amely a legalsó edénysornak is biztos alapot biztosított. Az amforák aljából egy kis csücsök állt ki, így megérkezés után könnyedén kirakodhatták őket a fövenyre oly módon, hogy a homokba döfték az aljukat.

Az agyagkorsók többségét újrahasznosították – többek között virágcserép és ereszcsatorna formájában –, kivéve azokat, amelyekben olajat tároltak. Ebben az esetben nem lehetett szó újrahasznosításról, mivel a tárolóedények tartalma beivódott az agyagba és megavasodott, így összetörték őket.

A korsók szétzúzását és a cserepek szemétlerakóhelyre történő elszállítását – ahogy a törmelék akkurátus elhelyezését is – felügyelők ellenőrizték.

A cseréphalom pedig idővel „heggyé” nőtt. Számítások szerint a képződmény mintegy 25 millió – más források szerint több mint dupla annyi – amforatöredékből áll. Annak ellenére, hogy az amforákat nemcsak olívaolaj szállítására használták, más termékek tárolására használt edények töredékeiből álló szemétdombot egyelőre nem tártak fel a kutatók.

Mesélő amforahalom

Bár a témával szinte egyedüliként foglalkozó francia régészek sokáig úgy gondolták, hogy a Monte Testacción található amforákban Franciaországból importáltak bort, egy német régész a 19. század második felében velük szembehelyezkedve azt állította, hogy az amforákban valójában Hispania Baetica provinciából (nagyjából a mai Andalúzia) származó olívaolajat szállítottak.

Ez a kutató nem volt más, mint a szemétdombon az úttörő feltárásokat 1872-ben elvégző Heinrich Dressel. Mivel az amforákon fel volt tüntetve, hogy keletkezésükkor mely konzulok vezették Rómát, már Dressel megállapította azt a – későbbi kutatók által is megerősített – tényt, hogy a dombot Augustus uralkodásától kezdve a 3. század közepéig-végéig használták szemétlerakóként. Bár manapság már minden szakmabeli szinte azonnal felkapná a fejét egy ilyen elképesztő felfedezés hallatán, Dressel felfedezései a maga korában még hosszú ideig nem keltették fel a régészek érdeklődését.

Az 1960-as években aztán egy spanyol régész, Emilio Rodríguez Almeida folytatott kutatásokat a területen. A szemétdomb tanulmányozása során kiderült, hogy a képződmény keleti részét Augustus uralkodásától kezdve a 2. század közepéig, nyugati területét pedig a 3. század második feléig használták szeméttárolásra.

A terület az utóbbi évtizedben pedig egyre inkább a kutatók érdeklődésének homlokterébe került. Manapság egy nemzetközi kutatócsoport egész nap az amforák tisztításával és nyilvántartásra vételével foglalkozik. A régészek cseréptöredékek ezreit tárják fel évente.

Bár már a 19. század óta végeznek régészeti feltárásokat a Monte Testacción, a kutatókban csak az elmúlt évtizedekben tudatosult, hogy mekkora szerepet játszhat az ókori szemétdomb a Római Birodalom gazdasági rendszerének megértésében.

A Rómával foglalkozó régészek és gazdaságtörténészek számára mindig is hatalmas hátrányt jelentett, hogy nem áll rendelkezésre a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról vezetett, pontos dokumentáció. A legtöbb áru, így például a bor vagy a gabona kereskedelmével kapcsolatban csak nagyon kevés régészeti lelet maradt fenn.

A Monte Testacción található, pontosan datálható edénytöredékekből álló amforahalomból nyert adatok alapján azonban kiszámítható, hogy mennyi olívaolajra volt szükség a polgári lakosság és a hadsereg ellátásához. A Monte Testaccio amforatöredékei többek között ezért bírnak különleges forrásértékkel a római kori gazdaságtörténet, és különösen az élelmiszer-termelés és -szállítás megismerésének szempontjából.

Az éltető olaj

A rómaiak életében az olívaolaj kulcsfontosságú szerepet játszott. A lakosság az étkezés mellett világításhoz és fürdéshez is használta, de gyógyszerként is alkalmazhatták.

A birodalom önmagában, az Appennini-félszigeten azonban nem tudta megtermelni a lakosság ellátásához szükséges olajmennyiséget.

Az amforákban szállított termék Augustus uralkodásának időszaka alatt a hispániai provinciákból, elsősorban Hispania Baeticából adó formájában kezdett beáramlani a központba. A provinciából származó olajimport mennyisége a Kr. u. 2. század végére érte el a csúcspontját.

A római gazdaság megértésének egyik kulcsa annak feltérképezése, hogy hogyan látták el az uralkodók alapvető élelmiszerekkel a lakosságot, és ebből a szempontból az amforák ismét csak kitűnő forrásértékkel bírnak.

Augustus császár tudta, hogy a növekvő római népesség ellátásához egy jól megszervezett rendszerre van szükség, egy olyan adminisztratív struktúrára, amely biztosítja a provinciák és a központi területek közötti zökkenőmentes kereskedelmi kapcsolatokat.

Mivel a császár uralmának egyik legfőbb támaszát a plebs jelentette, a nép sok esetben ingyen jutott hozzá a gabonához, amelyet egyébként államilag szubvencionáltak, vagyis mesterségesen alacsonyan tartották az árakat. Augustus még egy külön hivatalt is felállított a nép gabonaellátásának szabályozására.

Vannak azonban kutatók, akik szerint a praefectura annonae nemcsak gabonával, hanem más élelmiszerrel, többek között olajjal is foglalkozott, legalábbis erre utal, hogy a Hispania Baeticából származó amforák még a birodalom északi határaiig is eljutottak.

Ősi vonalkódok

Az olívaolaj szállítására használt, jellegzetes formájú, tartós és olcsó agyagkorsókat birodalom-szerte helyben kitermelt anyagokból készítették. Az amforák mintegy 85%-a Hispania Baeticából származik, a maradék 15% pedig Észak-Afrika területéről.

A Hispania Baeticából importált olívaolaj tárolására használt, a Monte Testacciót behatóbban elsőként feltérképező régészről Dressel 20-nak elnevezett amforák teltebb formájuknak köszönhetően a hosszúkásabb észak-afrikai korsóknál alkalmasabbak voltak hosszú tengeri utak megtételére, mivel a tartalmuk csak rendkívüli ügyetlenség vagy komolyabb tengeri katasztrófa esetén borulhatott ki.

Mivel az olaj hatalmas mennyiségben áramlott be Rómába, szükségessé vált egy olyan rendszer kialakítása, amelynek segítségével csökkenteni lehetett a csalások és különböző pénzügyi ügyeskedések számát.

Az amforákra ráírták a portéka származási helyét, tömegét, gyártási idejét, tartalmát, a vám összegét, és a készítők, szállítók, vámtisztek, valamint a kereskedők nevét is feltüntethették rajtuk. Az amforákon lévő információk egyfajta ókori vonalkódként működtek.

A jeleket kiégetés előtt is bevéshették, de a kész agyagedényre is ráírhattak fontos információkat. Ez utóbbiakat tituli pictinek nevezték. A kutatók az amforákba a kiégetés előtt bevésett nevek kapcsán két, egymásnak ellentmondó nézetet vallanak.

A Monte Testacción folyó feltárásokat több mint húsz éven át vezető José Remesal szerint ezek a feliratok az olívaolaj tulajdonosának nevei – akik akár az agyagkorsót is készíthették –, míg más régészek úgy gondolják, hogy mindössze az amforák készítőiről van szó.

Passiójáték és piknik

A szemétdomb egészen addig hozzátartozott Róma látképéhez, amíg Aurelianus és Probus császár Kr. u. 271 és 280 között nem építtetett egy új városfalat (Aurelianus-fal) Róma köré.

A Monte Testaccio a középkorban – a Jeruzsálemtől északra fekvő Golgotához való hasonlatossága miatt – különböző vallásos ünnepek, többek között passiójátékok helyszíneként szolgált.

A szemétkupac környékén lévő területen gyakran lovagi tornákat is rendeztek.

Az amforadomb a 19. században a római családok által széles körben kedvelt piknikezőhellyé alakult.

A borászok is felfedezték maguknak a területet, mivel a domboldalba vájt járatokban megfelelő hőmérsékleten tarthatták boraikat.

A 20. században a rómaiak főként nyúlvadászatra vagy rukkolaszedésre használták a területet, mígnem a 20. század vége felé – mivel heroinisták lepték el a domb környékét – a Monte Testacciót lezárták a látogatók elől.

Az ókori Róma legnagyobb szeméttelepe mellett az utóbbi évtizedekben az olasz főváros egyik legdivatosabb, a fiatalok által rendkívül kedvelt, night clubokkal és trendi éttermekkel teli negyede épült ki.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu